Amy beáll a pult mögé

0 Komment
0 Reblog

Camden! Amikor még a kilencvenes években, egyetemista koromban járkáltam Londonba, első utam rögtön ide vezetett. Akkor úgy tűnt, ez a világegyetem középpontja. De legalábbis a cool univerzumé. Lemezboltok, menő pólók, koncertek, klubok, rockpubok. Mindenki úgy néz ki, mintha zenekarban játszana. És minden boltban árulnak Martens bakancsot. Mennyivel izgalmasabb, mint mondjuk a hót unalmas City, ahol öltönyös emberek mászkálnak és még egy használt cd bolt sincs a környéken!

Ma már a City sokkal jobban bejön. Történelme van és szép épületei. Kulturáltak a pubok és nem jön szembe az utcán egy idétlen steam-punk vagy cyber-gót sem. És lehet kapni Loake bőrcipőt, ami sokkal elegánsabb viselet, mint a Martens. Jó ideje nem járok már Camdenbe. Nincs ott igazán semmi, ami érdekelne, elvesztette a varázsát. Felnő az ember, ez az élet rendje. Már sosem fogom érezni azt a szívdobogós izgalmat, ami már akkor elfogott, amikor még csak felfelé jöttem a metróból a mozgólépcsőn.

De azért menjünk el, nézzük meg, írjunk róla valamit.

Női body builderek a templomban

Camden felé menet azért érdemes leszállni pár perce a Euston Road és az Eversholt Street sarkán, és megnézni a St. Pancras Templomot. Nem is annyira a templom az érdekes, hanem görög stílusú tartószobrai. A templom 1822-ben épült, klasszicista stílusban, és elég sok pénzből: 80 ezer fontba került, ez volt a második legdrágább templom Londonban, a Szent Pál Katedrális után. Henry és William Inwood tervezte az épületet, de a sztori szempontjából érdekesebb az a Charles Rossi nevű szobrász, aki a tartószobrokat faragta. Az akropoliszi Erekhtheion nőalakjai voltak a minták – és nem is kellett utaznia, hogy tanulmányozza őket. Az athéni szentély egyik kariatidája ma is megtekinthető a British Múzeumban, mert Lord Elgin, skót nemes és diplomata hazahozta a görög fővárosból, mintegy szuvenírként. (Az Akropoliszon egy másolattal helyettesítették a hiányzó alakot, ma is ezt fotózzák a turisták lelkesen.) Rossi három évig dolgozott a szobrokon, nagy igyekezetében csak egyet felejtett el: megkérdezni, hogy mégis mekkorák legyenek.

Amikor műhelyéből a helyszínre szállította a szobrokat, hogy ünnepélyes keretek közt felállítsák, akkor derült ki, nem férnek be a templomtető alá. Mit lehetett tenni? Rossi fogta magát, a helyszínen lefűrészelt egy-egy darabot a szobrokból, testközép tájékán - így kerültek a helyükre. Mindezt végignézte - és talán végig is szurkolta - az avatásra váró ünnepi tömeg. Végeredményben nem végzett rossz munkát, a gyanútlan szemnek fel sem tűnik elsőre, hogy a szobrok picit torzak. De ha közelről és kicsit hosszasabban tanulmányozza őket az ember, leesik, hogy itt valami nincs rendjén. Túl hosszú a kéz a testhez képest. Túl zömök az alak. A szobroknak isteni eleganciát, antik fenségességet kellene sugallniuk, ehelyett inkább egy csapat női body builderre vagy súlyemelőre hasonlítanak.

Hátha ragad ránk egy kis menőség

Camden a vasút miatt lett fontos még a viktoriánus korban (erről majd még beszélünk), jelenkori hírnevét viszont piacának köszönheti. 1973-ban nyílt meg a Camden Market, amely évről évre nőtt, és egyre több látogatót vonzott. Most már olyan, mintha nem is állna másból, csak egy nagy piacból. Az egészet tulajdonképpen remekül összefoglalja Suggs Camden Town című dala. Zsibáru, bőrdzseki, indiai napszemüveg, kínai sapka, portugál maracas, ír kocsma, görög kaja, csésze tea, vízipipa, bingo bongo, tapas, alkohol, tobakkó, turisták martensban, találkozzunk a metrónál – kimaradt valami?

Pár boltra már ki lehetne tenni a rockemlékmű táblát. Mint például a Kentish Town Road elején a British Boot Company üzletére. Ez volt az első hely, ahol Martens bakancsokat árultak, és ahol a Sex Pistols, a Buzzcocks, a Clash és az UK Subs is törzsvásárló volt. (És ahol bármikor szívesen elmondják neked, hogy csak itt lehet igazi Martenst kapni, a többi, amit a piacon látsz, az nem eredeti). A Madness is itt szerezte be a lábbeliket, persze. A boltot a hetvenes években még Holt'snak hívták, így került be egy korai klipjükbe is (The Prince) is.

A piac egyik mellékutcájában, az Inverness Streeten van a The Good Mixer. Jelentéktelen kis pub, az volt mindig is. Csak épp a kilencvenes évek közepén egy-két évig a Föld cool-epicentrumának számított. Bár a leghíresebb zenekar, az Oasis Manchesterből jött, a britpop leginkább londoni dolog volt. Londoni, és azon belül is leginkább camdeni. A környéken lakott Graham Coxon, Morrissey, Noel Gallagher, Luke Haines és még sok fontos szereplő. Erre volt az MTV Europe stúdiója és a Food Records székháza is. Persze mindez eltörpült a Good Mixer jelentősége mellett. A kocsmát állandóan emlegették az NME-ben. Itt iszik Jarvis Cocker és az Elastica. Itt készülnek a sztárinterjúk. Itt írják alá a lemezszerződéseket a bandák. A Menswe@r meg egyenesen itt alakult!



Volt ilyen zenekar is. Ők voltak a britpop Sigue Sigue Sputnikja. Annyira menők voltak, úgy írták a nevüket, hogy „a” betű helyett @-t használtak. Mindezt 1995-ben. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Olyan hájp volt körülöttük, még egy daluk sem jelent meg, de már NME címlapon voltak. Első kislemezüket aztán pillanatok alatt elkapkodták. (Amúgy nem volt annyira borzalmas zenekar, mint aminek ma tartják, akik még emlékeznek rájuk egyáltalán. Persze, ha a dalokra is annyi figyelmet fordítanak, mint a ruhákra és frizurákra, talán még jobb is lehetett volna.)

Tesómmal 1995 nyarán, a britpop-hisztéria csúcsán kimentünk Londonba, hátha ránk is ragad valami menőség. Természetesen, első utunk Camdenbe vezetett. Megvettünk mindent, amit kellett – kivéve az első Menswe@r-kislemezt, mert azt már csak pult alól lehetett kapni, csillagászati összegért. Aztán beültünk a Good Mixerbe, és vártuk a csodát. Délután volt, csak pár ember lézengett bent. Egyik sem volt ismerős a Melody Maker címlapjáról. Leültünk egy sörrel a sarokba, és felkaptuk a fejünket, valahányszor nyílt az ajtó. Hogy aztán csalódottan állapítsuk meg: ez sem Jarvis Cocker. Vagy egy óráig szopogattuk a sört, de nem jött be senki érdekes. Vagy csak nem ismertük fel. Így jártunk! Aztán később láttuk a Camden High Streeten sétálni Graham Coxont, ez némi vigaszul szolgált. Ezt már lehetett mesélni otthon.

A Good Mixer ma is üzemel, de nem tudom, most milyen. Az az igazság, hogy be sem mentem.

Camden angyala

A Good Mixer persze csak egy a camdeni legendás helyek közül. Itt van még az Electric Ballroom, amelynek színpadán utoljára zenélt Angliában Sid Vicious; a Camden Palace (aminek most Koko a neve, a hetvenes években pedig Music Machine-nek hívták), ahol utoljára ivott Bon Scott, mielőtt kipurcant; vagy a Roundhouse, ahol a Doors és a Ramones először játszott Európában - és lehetne sorolni reggelig. És hogy valami magyar vonatkozás is legyen: a kilencvenes években még egy Bartók Cafe is volt a Chalk Farm Roadon, majdnem szemben a Roundhouse-zal. Elég menő hely volt, pirosra volt festve, komolyzenét és filmzenéket is játszottak, lehetett koktélokat is kapni. Pár éve zárt be, most Joe’s Bar a neve, teljesen fekete és leginkább rockabilly bulikat tartanak itt.

De a legkurrensebb legenda Amy Winehouse. Klasszikus camdeni ikon: a Jazz Caféban voltak első fellépései és a Roundhouse-ban állt utoljára színpadon. Camden Townban szerezte be ruháit és tetkóit, itt ismerkedett meg rosszéletű fiújával, erre voltak kedvenc kocsmái és a Camden Square-en vett magának lakást. Itt is halt meg 2011-ben. Camden tele van Amy Winehouse street-art freskókkal. Van egy a Bayham Streeten, a Camden Roadon, a Parkwayen és az Albert Streeten is.

Jöjjön is egy szám tőle, a You Know I'm No Good. Tisztára olyan, mint egy hatvanas évekbeli motown vagy stax soul szám. Azzal a különbséggel persze, hogy azokban nem szerepeltek olyanok, mint Tanqueray gin, Stella sör, bár, koponya tetkó, vagy cigivel kiégetett szőnyeg.

A piactól úgy 15-20 perc sétányira van a Camden Square. Érdekes hely, a tér egyik részén igen jól kinéző, drága házak vannak, a másik fele szegényesebb, lepukkantabb, prolibb. Ott már kiterítik a ruhát az erkélyre, és kirakják az angol zászlót az ablakba. Winehouse villája a jól kinézők közé tartozik - négy szint, hat szoba, étkező, konditerem, elő- és hátsó kert, jó sok négyzetméter. 1,8 millió fontért vette 2011 márciusában – négy hónap múlva itt találta meg testőre a holttestét. A család 2,7 millióért dobta piacra az ingatlant - a vételár nyilván már Amy Winehouse szellemét is tartalmazta -, végül kétmillió alatt ment el.

A házzal szemben, az utca másik oldalán van két fa, úgy tűnik, ez a hivatalos Amy Winehouse emlékhely. A fák törzse gyékénnyel van körbetekerve, hogy egyszerűbben lehessen felragasztani az üzeneteket, virágokat. Most épp nincs rajta túl sok. Rajtam kívül egy spanyol párocska van itt, a fát és egymást fotózzák, néha megsimítják a fatörzset. Igazából nincs látnivaló, visszamegyek inkább megnézni Amy Winehouse kedvenc camdeni kocsmáját. Az egyiket.

A Hawley Arms, Amy Winehouse pubja

A Hawley Arms egy klasszikus viktoriánus ivó – lehetett valamikor. Még 1900-ban, amikor megnyitott. Már rég nincs semmi klasszisa, de ezt nem is lehet elvárni. Tulajdonképpen az is csoda, hogy még megvan. Kis híján odaveszett a nagy camdeni tűzvészben, 2008 februárjában. Úgy volt, hogy az egész épületet le kell bontani. (Egy árus hagyott nyitva valami rezsót a piacon, pont a pub mögötti utcában). A tűzesetről még a Los Angeles-i Grammy díjátadón is értesültek. „Ez most Londonnak is szól, mert Camden Town nem éghet le!” – mondta a mikrofonba az öt díjat is bezsebelő Amy Winehouse.

A Hawley Armsnak van étterme, kerthelyisége, tágas tetőterasza és zenegépe, mindenféle menő számmal. És persze sok divatos látogatója: Kelly Osbourne, Mark Ronson, Noel Fielding, Pete Doherty vagy a Razorlight-os gyerekek jártak/járnak ide. Tipikus indie/punk/rock kocsma, kötött, bojtos sapkában felszolgáló, borostás hipszter gyerekekkel.

A falon a punkpápa, John Peel bekeretezett fényképe. Ő amúgy John Robert Parker Ravenscroft néven született. Nem túl punk! Elég elit családnév, nem csoda, hogy megváltoztatta. Van fotó a Clash énekes Joe Strummerről is. Ő annyira punk volt, hogy diplomata gyerekként egy előkelő magániskolában tanult. Van még aláírt Magic Numbers kis- és nagylemez, egy keretben pedig régi meccs- és koncertjegyek - köztük az 1981-es angol-magyar vb selejtező belépője. Van ingyen elvihető indie magazin is.

A pult felett pedig kis Amy Winehouse-oltár: Amy baba, Amy rajz, Amy fotó, Amy söralátét, Amy lemez. Nem nézek utána, de biztos lehet kapni Amy Winehouse kedvenc italát, a Rickstasy koktélt is. Aminek három rész vodka, egy-egy rész Southern Comfort, Baileys és banánlikőr az összetevője. „Ha már kettőt megiszol, nem kell menned sehova” – vallotta az énekesnő. Hát ez biztos így van!

Amy Winehouse annyira kedvelte a helyet, hogy még pénzt is segített szerezni a felújításhoz. Itt érezte otthon magát. Ahogy a Good Mixer és a Dublin Castle pubokban, a Made in Brasil étteremben, a York Way-i szendvicsbárban vagy a sarki fish & chips-esnél is. Meg úgy elég sok helyen még Camdenben. És ez azért valahol tök szimpatikus. Végül is több millió eladott lemez és öt Grammy díj után nyugodtan mehetett volna a Park Lane-i Met Barba is rongyot rázni, mint a Gallagherék. De inkább maradt kedvenc helyeinél. Néha beállt a pult mögé is csapolni, vagy zárás után poharakat elmosni.

Dublin Castle

Na jó, ennyit a Hawley Armsról, nézzük meg valamelyik camdeni várat. Négy volt belőlük a viktoriánus korban, három még most is áll. Kocsma-kastélyokról van szó, természetesen.

1830 körül kezdték építeni Robert Stephenson irányításával a Birmingham-London vasútvonalat, meg a többit, ami az észak-angliai iparvárosokat a fővárossal összekötötte. Camden volt az építkezés egyik központja (közel van a Euston, a St. Pancras és a King’s Cross pályaudvar is), ide sereglettek a munkások Britannia és Írország legkülönbözőbb részeiből, itt voltak a munkásszállások is. Kemény, stresszes és egészségtelen volt a meló, munkavédelmi szabályokról még senki nem hallott, időnként kitört egy kis tífusz vagy kolerajárvány. Munka után mindenki ivott, mint a gödény, el lehet képzelni.

Időnként olyan verekedések törtek ki - a nemzeti feszültségek miatt is -, hogy a katonaságot kellett kirendelni. Hamarosan felépült négy pub a környéken, hogy nagyobb legyen a rend - legalább ivás közben ne keveredjenek a népek egymással. Mindegyiket egy várkastélyról nevezték el. Az Edinboro Castle pubba a skótok jártak, a Pembroke Castle-ban a walesi munkások ittak, a Warwick Castle az angolok törzshelye lett, míg a Dublin Castle pubban az íreket látták szívesen. Mindjárt kevesebb lett a balhé. A négy pubból három ma is megvan, egyedül a Warwick Castle szűnt meg a Parkway-en, az most éppen valami francia pékség. Az Edinboro Castle egy csinos és trendi gasztropub, egzotikus kajákkal és sörökkel, a Pembroke Castle egy fokkal szolidabb, de munkáspubra már szintén nem hasonlít. A múltból legtöbbet az ír kocsma, a Dublin Castle őrzött meg.

A Dublin Castle egy koszos, öreg pub. Kicsi, sötét, kopott és van némi szaga is. Sörfoltok a székeken, ujjlenyomatok a tükrön, az asztalon ragad a pohár. Az enteriőr nem igazán változott 1979 óta (leszámítva persze a plazmatévéket). Az alagsorban van a budi, és nagyon tré, legyek is vannak meg minden. Nem ideális hely első randira. Mondjuk, másodikra sem. Pont ezért van neki bája.

A Blur a Dublin Castle előtt

De a Dublin Castle-nek nem is kell jól kinéznie, nem ezért járnak ide az emberek. Hanem a zene miatt. Híres és legendás koncerthely, tulajdonképpen már egy londoni intézmény – így az a veszély sem fenyegeti, hogy idővel átalakul borbárrá vagy gasztro pubbá, esetleg lakásokat csinálnak belőle. Játszott már itt a Specialstől a Travison és Supergrasson át a Killersig mindenki, aki valaha is számított. És látták már itt inni, illetve koncertet nézni Morrisseyt, Kate Mosst, Elijah Woodot, Kelly Osbourne-t, a Gallagher fivéreket, Jarvis Cockert és Sir Bob Geldofot.

A kocsmában egy hátsó, elszeparált teremben van a színpad. Meglepően kicsi hely, maximum százan férhetnek el benne. Ami tök jó egy kezdő bandának: itt azért nem nehéz telt házat csinálni. Az pedig szuper élmény lehet, ha sztárbanda ad tikos koncertet ilyen intim környezetben. Mint amikor a Beatles még a hamburgi Indra klubban játszott, és egészen közelről lehetett látni őket. A Madness 2004 májusában zenélt itt legutóbb, The Danger Man néven hirdették a zenekart, hogy elkerüljék a tumultust a jegyekért, csak a beavatottak tudták, kit takar a név. A Blur pályafutása csúcsán, a britpop-mánia idején, 1995 májusában lépett fel a pubban, itt mutatták be Stereotypes című új dalukat (Melody Maker koncertbeszámoló bekeretezve a falon). A zenekar szólópályára lépett gitárosa, Graham Coxon 2012 rögtönzött itt egy bulit. Amy Winehouse is állt párszor a színpadon.

Vicces, hogy tulajdonképpen ez az egész egy furcsa véletlennek köszönhető. Annak, hogy a kocsma tulajdonosa, az ír Alo Conlon 1979-ben megengedte a Madnessnek, hogy fellépjen itt. A zenekar itt adta első sikeres koncertjeit, innen indult a világhírnév felé. Ahogy a Dublin Castle is.

Conlon fia így emlékezett vissza az első találkozásra: „bejött hét fiatalember, azt mondták, ők egy jazz zenekar, megkérdezték, felléphetnének-e itt. Ó, jazz, hát az szép és tiszteletreméltó – gondolta apa. Aztán nézett nagyokat a következő pénteken, amikor jöttek a skinheadek a bulira.” „Megkérdezte, milyen zenét játszunk, mondtuk, hogy jazzt, meg countryt. Gondoltuk, ezt kell mondani, ha fel akarunk lépni egy ír pubban” – ez már Suggs, a zenekar énekesének sztorija.

De a Madnessnek sikere volt, a fogyasztásra sem lehetett panasz. Innentől már rendszeresen játszottak a Dublin Castle-ben, aztán jöttek más bandák is - és a hely szépen átalakult koncertpubbá. A Madness 1979-es My Girl videóját is itt forgatta. Az elején a tulaj, Alo Conlon is látható pár másodpercig, nyakkendőben áll az ajtóban.

Conlon hat éve elhunyt, most özvegye, Peggy és két fia viszi a helyet. A bárpult felett egy bekeretezett fotó emlékezik meg róla. A Madnessről szintén van nagy kép, kettő is (lásd feljebb).

Amy Winehouse is ott van a falon, keretben. Éppen sört csapol a pult mögött. „Peggy – kösz, hogy beengedtél a pult mögé. Kellett a borravaló! Sok-sok szeretettel, Amy. Ui: azon az estén jegyeztek el, amikor a kép készült.”



victoriana

blogavatar

Kultúra, történelem, kocsma és popzene Londonban. Ez a Victoriana.

Facebook

Követők

puskar victoriana Fábián Titusz luckygirl

Hirdetés