OLVASTAD MÁR?
 
Annyira rondának találta, hogy brandyt hozatott magának
Greenwich és Deptford két szomszédos városrész Kelet-Londonban, a Temze partján. Greenwich a híresebb, csinosabb, mutatósabb, turistásabb, a szürke kis Deptford az árnyékában él. Nem volt mindig így. Ötszáz évvel ezelőtt még Deptford volt a fontosabb. És...
 
Sajnos, tegnap leszakadt a fél mennyezet
Marx kezdte, Ho Si Minh pedig egyike volt, aki folytatta - de aki nélkül nincs kommunizmus, az Vladimir Iljics Lenin. Neki sem maradt ki London. 1902 és 1911 között hatszor járt itt, egy időben itt is élt.
 
Vörös London
Furcsa belegondolni, de az imperialista Anglia fővárosa valójában a kommunizmus spirituális otthona is volt egyben. Tulajdonképpen az egész mozgalom a viktoriánus Londonból indult. Itt alakult meg 1847-ben a Kommunisták Szövetsége. Itt született meg a Kommunista...

Hol ivott a Béla?

0 Komment
0 Reblog

Hogy Kensington mennyire napfényes? Hát, pont annyira, mint London többi része: nem nagyon. Persze, ha a nap is nem süt, van itt más, ami ragyog. Amikor kilép az ember South Kensingtonban a metróból, mindjárt egy Lamborghini szalonba ütközik, a sarki ingatlanközvetítő ingyenes katalógusa pedig jobb minőségű lapra van nyomva, mint pár ismert sajtótermék. Donovantól írt 1966-ban egy Sunny South Kensington című számot. Szerepel benne a Cromwell Road és a Portobello market, Jean-Paul Belmondo, Mary Quant és Ginsberg, meg egy kínai selyemblúzos lány, plusz sok hatvanas évekbeli szleng – az egész így majd szétesik a lazaságtól. Mit akart ezzel mondani a művész úr? Hogy a South Kensington-iak az élet napfényes oldalán élnek? Nem biztos, de maradjunk ennyiben.

Kék táblája négy honfitársunknak van Londonban: Kossuth Lajosnak, Sir Alexander Kordának, a Nobel-díjas Gábor Dénesnek és Bartók Bélának. De utóbbinak még szobrot is emeltek. Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész készítette, 2004-ben avatták fel és a South Kensington-i metrómegálló mellett található. Nyilván oka van, hogy miért kapott Bartók szobrot, és annak is, hogy miért pont itt.

Bartók Béla szupersztár

Londonban már annyi magyar muzsikus próbált szerencsét. Koncertezett itt az Illés, az Omega, Zalatnay Cini, Ákos, a Heaven Street Seven és a Moog, felsorolni is lehetetlen. Nyilván mindenki helytállt, sikerrel képviselte a magyar színeket, öregbítette hazánk hírnevét, satöbbi. Az igazi sztár azonban Bartók Béla volt. 1922 és 1938 között többször turnézott Londonban és Britanniában. Itt lépett fel Európában a legtöbbször, összesen 50 alkalommal (Magyarországot leszámítva, természetesen). 1922-es első turnéja volt talán a legfontosabb. A Magyarországon már ismert és sikeres zeneszerzőnek ez hozta meg a nemzetközi áttörést.

Bartók kapcsolatban állt az angol színtérrel, levelezett Philip A. Heseltine és Cecil Gray londoni zenetudósokkal (ők meg is látogatták Budapesten), Michel-Dimitri Calvocoressi kritikussal, Arthur Eaglefield Hull zeneszerző-íróval, Hubert James Foss zenei szerkesztővel, valamint kiadókkal, szervezőkkel, zenei folyóiratokkal. Heseltine, Gray és Calvocoressi segített megszervezni az első londoni fellépést. Na meg az Arányi-lányok, Arányi Jelly és Arányi Alida hegedűművésznők.

A Budapesten született Arányi nővérek Joachim József, a világhírű hegedűvirtuóz rokonai voltak és még az akadémiáról ismerték Bartókot. Már a tízes évektől népszerűek voltak Európában. 1914-ben telepedtek le Londonban, és hamar a zenei élet és az arisztokrácia kedvencei lettek. Arányi Jellynek Ravel, Ethel Smyth és Ralph Vaughan Williams is írt műveket, Bartók két hegedű szonátát komponált neki.

Bartók 1922. március 10-én érkezett meg Londonba, Ostenden keresztül. Szálláshelye South-Kensingtonban a Sydney Place 7-ben volt, pár utcányira Arányi Jelly Elm Park Gardens-i otthonától (Alida szintén a környéken lakott, a Netherton Grove-on). Négy nap múlva már zártkörű hangversenye volt a Hyde Park Terrace-i magyar nagykövetségen az Arányi nővérekkel, 18-án pedig egy londoni magánházban. Első nyilvános koncertjére március 24-én került sor az Aeolian Hallban, utána a Nobel-díjas feltaláló, Guglielmo Marconi estélyére volt hivatalos. Március 31-én a Syndney Place 7 volt a helyszíne műsorának, ezúttal is Arányi Jellyvel játszott.

Nyugodtan mondhatjuk, Bartók kisebbfajta szenzáció volt Londonban. A Daily Telegraph és a Daily Mail már érkezése előtt cikket közölt róla. A Times kétszer is írt Bartókról, még fotográfiáját is közölte, a Pall Mall Gazette interjút készített vele, nyilvános koncertjéről tizenkilenc napilap közölt - leginkább kedvező - kritikát.

Bartók lelkes levélíró volt, családjának részletesen beszámolt londoni kalandjairól. Fiai halála után kiadták összegyűjtött leveleit, így azok ma is olvashatók. Nagyon bájos, ahogy Pozsonyban élő édesanyjának írja, mik történnek vele idegenben, és mennyi pénzt fog hazavinni: „Tegnapelőtt volt Londonban, a magyar „követ” (vagy konzul?) házában egy „privát koncerten”, Arányiék rendezték. Nyilvános hangversenyem Londonban márc. 24-én lesz, a rizikót a hangversenyrendező vállalta. A tegnapelőtti privát koncert kb. 30 fontot hozott, lesz még 2 szereplésem családi körben (mindegyik 10 fontos), itt Aberystwythben 15 fontot kapok (ebből tisztán 10 font marad). Tekintve, hogy utam ide és vissza 15 fontnál többe nem fog kerülni és hogy itt vendégként lakom egy nagyon barátságos házaspárnál (eddig még egyáltalán semmire nem költöttem pénzt), továbbá tekintve, hogy Párisban 1500 frankot kapok összevissza, hát úgy látszik jó sok pénzt vihetek haza.”

Tényleg nem keresett rosszul. A 90 font, amit végül hazahozott mai értéken számolva kb. 4000 fontnak felel meg, vagyis a Béla úgy másfél millió forint körül kasszírozott. Biztos örült neki otthon az asszony! Meg a gyerekek. Fiának amúgy képeslapot küldött, ezzel a szöveggel: „Most Londonban vagyok és innen írok: ez nagyon nagy város és Angliában van. Ölel Apu.”. Leveleiből kiderül még, hogy Marconi buliján mi volt a felhozatal (osztriga, hal, vadas, libamáj, pezsgő, valódi konyak) és hogy kipróbált egy kínai éttermet is. „Kutya-macskahúst akartam rendelni (ha már kínai, legyen kínai), de nem volt ilyesmi az étlapon” – jegyzi meg szellemesen.

A Syndey Place 7 csak pár száz méterre van a metrómegállótól, ahol a Bartók szobor is áll. Gyönyörű, elegáns, hófehér, háromszintes épület, jón oszlopos bejárattal, fekete ajtóval és erkéllyel. A környék is makulátlan. Egy saroknyira van az Onslow Square, ahol William Makepeace Thackeray író, William Railton építész, a Nelson oszlop alkotója, John William Crombie, a luxuskabát gyártó J&J Crombie Ltd. elnöke lakott. És Robert Fitz Roy altengernagy, aki 1831-ben a HMS Beagle kapitányaként vitte Charles Darwint messzi tájakra, felfedezni a fajok eredetét. 1865-ben aztán Onslow Square-i házában elmetszette a nyakát egy borotvával. Azt beszélik, bűntudata vitte az öngyilkosságba a vallásos kapitányt. Darwin evolúció elmélete kétségbe vonta a Biblia szavait, és egyre népszerűbb lett. Ő pedig voltaképp segédkezett, hogy a teória megszülessen.

Bartók leveleiből lehet megtudni azt is, hogy Arányi Jelly az Elm Park Gardens 18-ban lakott – a zeneszerző ide kérte címeztetni a neki szóló leveleit londoni tartózkodása idején. Csak egy rövid séta a Sydney Place-től, ugorjunk át, nézzük meg – Bartók is így tett néhányszor.

Az Elm Park Gardens szintén csinos utca, két emléktáblás házzal. Szomorúan állapítom meg, hogy sajnos egyik sem Arányi Jellyé. Joyce Grenfell színész-, írónő és Sir Richard Stafford Cripps politikus, államférfi volt a két híres ember az utcában.

Az utókor legalábbis így gondolta.

Anglesea Arms – 15 Selwood Terrace

Tudjuk, hogy mit csinált, kivel találkozott és mennyit keresett – de egy kérdés még nyitva maradt: hol ivott a Béla? Ezt sajnos nem sikerült kideríteni. Ilyenekről nincs szó a levelekben. Lehet, hogy Bartók Béla nem is ivott? Azért egy sört csak legurított valahol! Mindegy, nem tudjuk a választ - nézzük meg akkor, hol ihatott, ha akart volna.

Például az Anglesea Armsban. Közel is van a Syndey Place-hez és már 1825-ben is pub volt. (Az épület pedig még 1712-ből származik). Úgy hírlik, DH Lawrence és Charles Dickens is járt ide, és ezt el is lehet hinni, mindketten az utcában laktak, a fiatal Dickens a Selwood Terrace 11-ben, Lawrence a 9. szám alatt. Állítólag Ronnie Biggs és társai is itt tervelték ki az 1963-as nagy vonatrablást. Ezt mondjuk, annyira nem hiszem el, túl kicsi a hely ilyesmihez. Hozzám is eljutnak beszédfoszlányok a szomszéd asztaltól, pedig igyekszem nem odafigyelni. Akkor kapom csak fel a fejem, amikor éppen Budapestet emlegetik. Egy nagyon jól szituált ötvenes-hatvanas társaság ebédel és sörözik az egyik bokszban, ott kerül ez szóba. „The market in Budapest is…… the Hungarian …. is the best” – sajnos pont a kipontozott szavakat nem hallottam, mert csörgött a poharakkal a pincérnő, így nem tudom meg mi a legjobb Budapesten, illetve az országban.

Az Anglesea Armsban jók a sörök, ami el is várható, a pub az elsők között küzdött a real ale forradalomban, már a hetvenes években árulta független sörfőzdék termékeit. Egyébként egy nagyon barátságos, családias, régi vágású hely, csupasz padló, ódivatú tapéta, sötét tölgyfa bútorzat, antik asztalok hozzák a hangulatot. A picinyke étteremrészben van egy festmény egy meztelen nőről, Fifi a neve, és időnként kísért a pincében, de többet nem sikerült megtudnom róla. A teraszon a homlokzatról lógó virágkosarak és kis ivópadok teremtenek country pub atmoszférát. A pult feletti antik órát - ami egyébként fél 9-kor megállt - pedig még Bartók Béla is láthatta. Már amennyiben ivott itt.

Egy ember, aki tényleg szvingelt

Kensington nyugati részén, a Brompton temető környékén, egész pontosan a Redcliffe Gardens – Redcliffe Square kereszteződésben van egy közlekedési lámpa. A Bartók-ház után ide gyalogoltam el. Nyilván nem véletlenül, a lámpának és a kereszteződésnek megvan a maga története. Csak vissza kell menni hozzá 1966-ba.

Ó, azok a hatvanas évek! Amikor minden nő miniszoknyás modell volt és egész London szvingelt! Ment a sok „beautiful people” az utcán Biba meg Carnaby Street cuccokban és mindenre azt mondta, hogy „groovy”, meg „fab”! Pont, mint ahogy az Austin Powersben mutatják. Hát nem tudom, én nem voltam ott, de azért kérdés, hogy a mítoszból mennyi igaz. John Major önéletrajzi könyvében úgy emlékszik vissza, Lambeth nem igazán szvingelt a hatvanas években. És van egy olyan tippem, hogy New Cross, Camberwell vagy Peckham se nagyon. Tulajdonképpen elképzelhető, hogy a King’s Road, a West End és a Carnaby Street környékén túl már senki.

Tara Browne viszont azon kevesek közé tartozott, aki tényleg szvingelt. Volt is éppen miből. Apja báró, 1927 óta Lordok Háza tag, anyja a Guinness-örökös Oonagh Guinness volt. Tarának úgymond bejött az élet: szőke volt és jóképű, pénze pedig annyi, mint a pelyva. Lennonékkal és Jaggerékkel haverkodott, és nem volt ismeretlen egyik menő londoni diszkó környékén sem. A King’s Roadon butikja volt (Dandie Fashions volt a neve, mi más), és nem szívesen adta manöken barátnőnél alább. Amikor 21 éves lett, a Lovin Spoonfullal húzatta magának a nótát szülinapi partiján. Ezer fontba fájt, hogy az új amcsi sztárok átruccanjanak a kedvéért New Yorkból.

1966. december 18-án éppen egy türkizkék Lotus Elannal száguldozott az Earl’s Court és Kensington környékén, új csajával, a Bond-lány Suki Potierrel. A Redcliffe Gardens – Redcliffe Square kereszteződésben elnézett egy lámpát. Ment vagy százhetvennel, nem volt sok esélye, egy parkoló teherautóba csúszott bele. Másnap a kórházban halt meg. Suki sokkosan, de szinte karcolás nélkül szállt ki a kocsiból – hogy aztán 13 évvel később mégis csak utolérje a végzete, ő is autóbalesetben haljon meg. Nem csak Tara halála, temetése is nagyon sziksztiz volt: kivonult a teljes swinging London elit, persze mindenki felöltözött trendi gyászcuccokba, állítólag az egész olyan volt, mint egy divat-show.

Lennon épp a Sergeant Pepper’s lemezen dolgozott, amikor olvasta a Daily Mail 1967. január 17-i számát, amely az esettel foglalkozott. És a sztori bekerült az egyik leghíresebb Beatles dalba is. A Day in The Life első versszaka így szól:

„Öregem, olvastam a mai hírekben egy szerencsés emberről, aki feljutott a csúcsra. Egy autóban lehelte ki lelkét, nem vette észre, hogy váltott a lámpa. Rengetegen álltak és bámultak, ismerős volt nekik az arca. Senki sem tudta biztosan, nem a felsőház tagja-e.”



Browne halála a Pretty Things-t is megihlette, ők Death of a Socialite címmel írtak róla dalt. És volt neki a Lotuson kívül más autója is, pszichedelikus színekre pingált Buickját a Kinks kérte kölcsön, hogy azzal pózoljanak Sunny Afternoon kislemezük borítóján.

1966-ban még róla beszélt fél London, ma már nem emlékszik rá senki. A kereszteződésben egy vacak kis emléktábla sincs. A közlekedési lámpát is rég kicserélték már egy sokkal modernebbre.

Így múlik el, satöbbi.

Kövesd a Victorianát, és olvasd el az első évad bejegyzéseit itt!



victoriana

blogavatar

Kultúra, történelem, kocsma és popzene Londonban. Ez a Victoriana.

Facebook

Követők

puskar victoriana Fábián Titusz luckygirl

Hirdetés