victoriana

Furcsa belegondolni, de az imperialista Anglia fővárosa valójában a kommunizmus spirituális otthona is volt egyben. Tulajdonképpen az egész mozgalom a viktoriánus Londonból indult. Itt alakult meg 1847-ben a Kommunisták Szövetsége. Itt született meg a Kommunista Kiáltvány. Itt írta Marx a Tőkét és Lenin a Materializmus és empiriokriticizmust. És ha hinni lehet a legendáknak, Lenin és Sztálin is itt találkozott és ivott először.

Az egész talán valamikor 1849-ben, Viktória uralkodásának 12. évében kezdődött. A tehetős középosztálybeli családból származó, porosz nemes lányt feleségül választó Marx Károly - miután Németországból, Franciaországból és Belgiumból kiutasították forradalmi nézetei miatt - ekkor költözött Londonba. Innen már nem is ment sehová. A radikális gondolkodót itt békén hagyták, nyugalomban elmélkedhetett, milyen szörnyű dolog is a kapitalista társadalmi rendszer. Nem volt ismeretlen számára a város. 1845-ben volt itt először, Engelsszel együtt egy nemzetközi demokrata gyűlésen, amit egy Angel nevű kocsmában tartottak. Két évvel később már kommunista kongresszuson vettek részt, ennek helyszíne a Red Lion pub volt a Sohóban.

Itt született meg a Kommunista Kiáltvány ötlete, amely végül a következő év februárjában jelent meg, Londonban először. A Great Windmill Street-i Red Lion ma már nincs meg, a trendi Be At One koktélbár foglalja el a helyét, kommunista gyűlések helyett leginkább exkluzív céges partikat és szülinapokat tartanak itt. Pezsgős szocialistákról már hallottam, nem tudom, koktélosok vannak-e. De ha igen, feltétlenül itt a helyük.

Marx először a Sohóban lakott családjával, a Dean Streeten. Kezdetben nagy szegénységben éltek, a hét Marx gyerekből csak három élte meg a felnőttkort. Nem tudom, én úgy gondolom, ha már ennyire súlyos a helyzet, akkor az átlagember elmegy valami kétkezi munkát csinálni, hogy legyen mit enni a családnak – Marx Károly azonban nem hétköznapi ember volt. Ő inkább a British Múzeum Könyvtárába járt olvasgatni és elmélkedni. Időnként nagynénje férjétől, a tehetős Lion Philipstől (aki amúgy a Philips céget alapító Philips család tagja volt) kéregetett kölcsön. Később örökölt pénzből, megélhetési újságírásból (burzsoá lapokba is írt), és a szintén Londonba költöző tehetős haverja, Engels Frigyes támogatásából tartotta fenn magát. Engelst amúgy a textilgyáros apja küldte Angliába, abban bízott, ha távol kerül Németországtól, felhagy forradalmi tevékenységével.

Marxék egykori otthonát könnyű megtalálni, a Dean Street 28. alsó szintjén a híres Quo Vadis étterem és privát klub üzemel, már 1926 óta. A házra 1966-ban került kék tábla. Azért nem korábban, mert a Quo Vadis eredeti tulajdonosa, Pepino Leoni megtiltotta, hogy emléktáblát helyezzenek el egy kommunistának az ő divatos étterme mellett! Hogy teljes legyen a Soho-Marx élmény, említsük meg azt is, hogy a Dean street melletti utcában van egy Marx nevű fodrász szalon. De hogy ide nem járt Marx, az egészen biztos.

A Marx család végül 1856-ban hagyta ott a Sohót. Ahogy teltek az évek, kezdtek jobban menni a dolgok, ezt a lakcímekből is lekövethetjük. Bár Engels szintjét sosem sikerült hozni - ő az igen elegáns Regent’s Park Roadon lakott, Primrose Hillre néző házban - Marxéknak sem kellett szégyenkezniük. A Chalk Farm környékén lévő Grafton Terrace-i háznak már nyolc szobája volt. A Modena Villa 1 volt a következő állomás (ma Maitland Park Road-nak hívják az utcát), itt lakott akkor is, amikor évtizednyi kutatómunka után megjelent végül Tőke című könyve, a marxizmus alapműve. Marxék utolsó londoni címe a Maitland Park Road 44. volt, 1875-ben költöztek ide, itt érte a halál a filozófust nyolc évvel később.

Legyen azért videó! Nézzük meg a Monty Python filozófus futballmeccs jelenetét. Marx a második félidőben áll be csereként Wittgenstein helyére, de ő sem tud sokat hozzátenni a német támadásokhoz. Szókratész góljával végül a görögök nyernek.

A sör filozófiája

Marx persze nem csak elmélkedett és írt Londonban, ha úgy volt, szórakozott is. A sört különösen szerette! Wilhelm Liebknecht német szociáldemokrata író szintén Angliában élt az 1850-es években és jó barátságba került Marxszal. Ő jegyezte fel egy majdnem csúnyán elsült görbe este emlékét.

Történt egyszer, hogy Marx, Liebknecht és az ifjúhegeliánus Edgar Bauer elhatározták, tartanak egy kocsmatúrát a londoni éjszakában: az Oxford Streettől úgy jutnak el a Hampstead Roadig, hogy mindegyik útba eső pubban isznak valamit. (Jó, hogy még egy „Philosopher Drinking Team” feliratú pólót nem vettek magukra!) Nem volt éppen egyszerű vállalkozás, hiszen akkor még jóval több kocsma volt arrafelé. Ám egy filozófus nem retten meg semmilyen feladattól, nem ismeri a lehetetlent!

Amíg elértek a Tottenham Court Roadig, még minden rendben volt. A következő kocsmában nagy parti volt, a helyiek éppen valamit ünnepeltek. Marxék csatlakoztak a bulihoz, kedélyesen trécselgettek az angolokkal. Szóba került sok minden, de aztán - ahogy bizonyos italmennyiség után az már csak lenni szokott - mindenki elkezdett hőzöngeni. Idővel már az volt a vita tárgya, az angolok vagy a germánok-e a jobb fejek. „Beethoven, Händel, Haydn, Mozart” – sorolta például Marx, hogy országa mennyivel jobb zeneszerzőket produkál, és így tovább. Edgar Bauer valamin megsértődött, aztán borult is az egyik asztal. Ökölbe szorultak a kezek, a „rohadt idegenek” megjegyzés is elhangzott. A verekedést már nem várták meg Marxék. Felmérték a túlerőt és villámgyorsan elhagyták a helyiséget.

Már biztonságos távolságban voltak, amikor Bauer megbotlott egy kilazult utcakőben. „Van egy ötletem!” – mondta az ifjú filozófus, majd felkapta és telibe dobott vele egy utcai gázlámpát. Marx és Liebknecht is csatlakozott a csínyhez. Dirr-durr, csitt-csatt, repültek a kövek és robbantak szét a lámpák. A mókának egy rendőr sípja vetett véget. Szerencsére Marx jól ismerte a Soho környékét – a csapat futni kezdett és hamar eltűntek a kis, zegzugos utcácskákban.

Hogy melyik kocsmában járhattak Marxék? Volt idő, amikor még 18 pub volt az Oxford Streeten. Mára csak egy maradt meg hírmondónak: a Tottenham, az Oxford Street és a Tottenham Court Road sarkán. De azok a falak nem láthatták a filozófus ivócsapatot. A pub csak Marx halála után kilenc évvel nyílt meg. Viszont már 1790-ben is kocsma volt a helyén, a hely weboldala szerint legalábbis. Az végül is lehetett az egyik állomás.

The Museum Tavern - 49 Great Russell Street, Bloomsbury

Amit viszont biztos útba ejtettek, és ma is áll, az a British Museum melletti Musem Tavern, ahova Marx gyakran benézett, könyvtárból jövet-menet. És ahol Sir Arthur Conan Doyle is megfordult párszor. Elég valószínű, hogy ez a kocsma szerepel Alpha Inn néven a Kék karbunkulus című Sherlock Holmes-novellában, ahol egy Tottenham Court Road-i illetőségű liba miatt nyomoz a mesterdetektív, amelynek begyéből előkerül egy ellopott, értékes drágakő.

„Mindössze negyedórába telt, és máris ott voltunk Bloomsburyben, az Alpha csapszéknél. Kedélyes kiskocsma ez a Holborn felé vezető utcák egyikének a sarkán. Holmes belökte az ajtót, és két pohár sört rendelt a barázdált arcú, fehér kötényes kocsmárostól.
- Ha a söre is olyan, mint a libái, akkor biztos nem fogunk csalódni – mondta.
- A libáim? - nézett nagyot a kocsmáros.
- Bizony, azok. Tudja, trafikáltunk kicsit Mr. Bakerrel, aki a maguk Libaklubjának a tagja.
- Ó, így már értem. Csakhogy azok nem az én libáim voltak, édes uram.
- Valóban nem? Akkor kiéi?
- Hát az úgy volt, hogy vettem belőlük két tucatot, kinn a Covent Garden piacon.
- Vagy úgy! Ismerek ott néhány kereskedőt. Szabad az árus nevét?
- Breckinridge a becsületes neve.
- Őt éppen nem ismerem. Most pedig ürítem poharam a maga és háza népe egészségére. Minden jót és jó éjszakát!.”

A Museum Tavern népszerű hely volt Marx korában és népszerű most is. Kulturált, elegáns és attraktív pub, jó a konyha és korrekt az italválaszték. És tulajdonképpen a legpatinásabb hely a környéken: idősebb, mint a British Múzeum vagy a Szent György templom a Little Russel Streeten. A templom 1731-ben épült fel, a Múzeum 1759-ben nyitott. A Museum Tavern elődjéről, a Dog and Duck pubról már 1723-ból vannak feljegyzések. A 17-18. században tavak és mocsarak voltak a környéken, a kacsavadászat volt a népszerű sport errefelé. Vadászat előtt és után - esetleg alatt és helyett - pedig a Dog and Duckban lehetett felfrissülni. 1762-ben a kacsavadászat már nem érdekelt senkit, a Múzeum volt a sikk, a kocsma új tulajdonosa, John Creed ekkor nevezte át a helyet Museum Tavernnek.

Ez a név már marad is, míg a világ tart. A British Múzeum félmillió látogatót vonz egy hónapban, a szemközti Museum Tavern pedig adja magát látogatás előtt és után is. Esetleg, helyette. Itt is tartalmasan el lehet tölteni pár órát. Például el lehet merengeni azon, hogyan követte a hely az elmúlt 150 évben a társadalmi változásokat. A viktoriánus korban még öt, külön bejáratú helyiségre volt felosztva az ivó. Ebből 1935-re már csak három elszeparált hely lett (public, private és saloon bár). A hatvanas években már nem volt divatos a kulturális és társadalmi szegregáció – a maradék válaszfalakat is elbontották, a Museum Tavern egy légterű kocsma lett.

Marx törvénytelen gyermeke, Engels nevén

Amikor Marxot 1883 márciusában eltemették a Highgate temetőben 11 gyászoló állt a sírjánál. Száz év múlva a Föld lakosságának 37 százaléka egy olyan politikai rendszerben élt, amit tulajdonképpen ő talált fel. De legalábbis rá hivatkozva hozták létre. Nem élte meg, hogyan változik a világ szeretett eszméinek hatására, ahogy azt sem, hogyan alakul saját szerettei sorsa.

Jenny, a legidősebb Marx lány (fent balra), aktivista lett, hozzáment egy párizsi kommünárhoz, rákban halt meg fiatalon. Második lánya, Laura Marx (lent), aki franciára fordította műveit, 1911-ben 66 éves korában öngyilkos lett. Három évvel idősebb férjével együtt, akivel öngyilkossági paktumot kötött. Azt írták a búcsúlevélben, nincs már értelme az életüknek, mert megöregedtek, kezdi elhagyni az erejük, és így már nem tudják aktívan szolgálni a kommunizmus ügyét. „Sokáig éljen a kommunizmus! Éljen a Második Internacionálé!” – ezek voltak utolsó soraik. Őket Párizsban hantolták el, a temetésen Lenin mondott beszédet.

Marx legkisebb lánya, a hetedik gyerek, Eleanor (lent) szintén mozgalmár volt, apja műveinek fordítója, mint Laura nővére. Ő is öngyilkos lett, még 13 évvel Laura előtt. De nem egy eszmerendszer vagy ideológia miatt, jóval magasztosabb oka volt: a szerelem. Az tette be neki a kaput, mikor megtudta, hogy élettársa és élete szerelme, az ismert brit ateista, Edward Aveling már fél éve titokban elvett egy fiatal színésznőt (persze álnéven, ennyire profi volt a férfiú). Elküldte a cselédet, írt két búcsúlevelet, meztelenül bebújt az ágyba és mérget vett be. 43 éves volt. Temetésén Aveling is mondott búcsúbeszédet. Ő a Highgate temetőbe kerül, apja és anyja mellé.

Került még oda valaki más is. Helene Demuth, Marxék házvezetőnője. A porosz parasztlányt még Marx anyósa küldte a párhoz, 1843-tól szolgálta a családot, élete végéig. Helene 1851-ben fiúgyermeket szült, amelynek állítólag Marx Károly volt az apja. A törvénytelen gyereket végül Engels vette a nevére, hogy ne legyen botrány, megmentse barátja házasságát.

Az 1850 és ’55 között szegénységben meghalt három Marx gyereket, Henriket, Edgárt és Franciskát viszont hiába is keresnénk az előkelő Highgate-ben. Az ötvenes években ez még nem volt realitás Marxéknak. A gyerekeket egy Tottenham Court Road-i templomkertben temették el. Ma már nincs meg a sírjuk. 1945 virágvasárnapján Hitler utolsó V-2 bombája pont a templomot találta el.

A modern Vietnam alapítója takarított itt

Marx egyik követője volt a sok közül Ho Si Minh, "a felvilágosult", a Vietnami Demokratikus Köztársaság vezetője. Példaképére még abban is hasonlított, hogy szintén élt Londonban. Bár ő valószínűleg nem járt olvasni a British Múzeumba, és a Museum Tavernben se hiszem, hogy megfordult. Talán be sem engedték volna.

Az 1910-es években menekült el hazájából, pár évig egy francia gőzösön szolgált, majd 1913-ban Londonban próbált szerencsét. Először Ealingben, a fent látható Drayton Court Hotelben talált munkát, mint takarító és konyhai mosogató. (Egyes források szerint inkább segédszakács volt – persze elképzelhető, hogy ezek vietnámi források). Aztán kicsit beljebb és feljebb került, a lent látható, jóval elegánsabb westminsteri Carlton Hotel volt a következő állomás – itt a konyhán dolgozott, de hogy mit, azt nem lehet tudni.

Londonból Párizsba ment, itt került szorosabb kapcsolatba az eszmével, majd hazament, hogy elvigye népének a kommunizmust. És ez végül sikerült is, csak a japánokat, franciákat, amerikaiakat kellett elkergetni hozzá.

A Carlton luxushotel már régóta nincs meg, szétbombázták a németek 1940-ben, a maradék falakat az ötvenes években bontották el. Helyén ma a New Zealand House magasodik, oldalán egy kis kék tábla hirdeti nagyon diplomatikusan, hogy „Ho Si Minh, a modern Vietnam alapítója 1913-ban a Carlton Hotelben dolgozott, amely ezen épület helyén állt.” Ez így elég korrekt megfogalmazás, járnak is ide vietnámi vezetők koszorúzni.

Az ealingi Drayton Court viszont még mindig működik. 1940-ig volt hotel, aztán pub lett belőle, 2011 óta pedig egy Fuller’s pub-hotel. Nem csak London legnagyobb kerthelyiségével dicsekedhet, de azzal is, hogy egy fontos világtörténelmi szereplő -akiről Vietnámban egy tízmilliós várost, Egerben egy tanárképző főiskolát is elneveztek - takarította egy időben a konyhát.