victoriana

A másfél évvel ezelőtt elindított Victoriana blog Londonról szólt. De nem a Towerről és a Buckingham-palotáról, és még csak nem is Camdenről. Inkább olyan helyekről, dolgokról, amiket nem lehet észrevenni az Óriáskerékből. Mellékutcákban, külvárosokban, ház falán vagy pincében vannak elbújva, de sokat tudnak mesélni a városról. Kultúra, történelem, kocsma és popzene Londonban. Ez a Victoriana. Most indul a második évad.

Ki lehetett a viktoriánus Batman? Táncolt-e Sherlock Holmes? Mi köze az Iron Maidennek a viktoriánus romantikához? Indítsuk a tíz legjobb viktoriánus dallal. 

10. Jefferson Airplane: White Rabbit (1967)

Összeszedni is nehéz, hogy Lewis Carroll 1865-ös Alice Csodaországban című könyve - amely persze jóval több mint gyerekirodalom, többek között a Viktória korabeli Anglia begyepesedett szokásait is szellemesen parodizálja - hány dalszerzőt ihletett meg. A meseregény akkora szürreális agymenés - olyan elvarázsolt karakterekkel, mint a Fehér Nyúl, a Kalapos, vagy az Ál-teknőc -, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet látni, bárhogy lehet értelmezni. A Jefferson Airplane White Rabbit daláról ordít, hogy 1967-ben jelent meg, amikor a San Franciscó-i hippi (ellen)kultúra és az LSD volt épp a
legdivatosabb dolog a világon. Juj, hát ez a szám nagyon drigi-drogi! „Egyik bogyótól megnősz, a másiktól összemész, de amelyiket anyád adja, egyáltalán nem is használ. Menj és kérdezd Alice-t, mikor tíz láb magas... És ha elmész nyulakat kergetni, tudod, hogy zuhanni fogsz..." - és így tovább, mindezt hipnotikus acid-bolero ritmusra, vetített pszichedelikus kaleidoszkóp háttérrel, fejpántban és napszemüvegben. A maga módján tökéletes. Nem csoda, hogy egy generáció himnusza lett, a „Feed your head” (körülbelül: tömd a fejed, vagyis szedjél hallucinogéneket, attól tágul a tudat) pedig egy népszerű hippi szlogen.

9. Black Box Recorder: The Deverell Twins (2000)

Deverellék egy basildoni testvérpár voltak, akik 1886 nyarán rejtélyes körülmények között belefulladtak a Temzébe. Nem figyeltek oda? Vagy meggyilkolták őket? Sosem derül már ki. A Deviantart nevű oldalon lánynak ábrázolják őket, ahogy a lenti fanvideóban is, mert ez így nyilván még kísértetiesebb - de amúgy fiúk voltak. Harold és Ernest Deverellnek hívták őket, a basildoni Szent Bertalan templom sírkertjében szobruk is van. Nem voltak híresek, érdekesek, ismertek vagy gazdagok, csak épp kiskorukban vízbe fulladtak, ennyi a sztori, infót is alig lehet találni róluk. Ki más írhatott volna róluk dalt, mint a brit popzene egyik örök kívülállója, Luke Haines. „A Deverell ikrekkel úszok, nem törődök a világon semmivel, ők vigyáznak rám.”

8. Iron Maiden: The Trooper (1983)

Az Iron Maiden klasszikusa a krími háború idejébe kalauzolja a hallgatót, amely mostanában újra divatos téma. Persze ez még a 19. századi krími háború, azon belül is az 1854-es balaklavai ütközet. Ahol az angol hadvezetés nem állt éppen a helyzet magaslatán. Különböző félreértések miatt az angol könnyűlovasság olyan parancsot kapott Lucan tábornoktól, hogy rohamozza meg szemből a két kilométerre álló orosz ágyúkat. A parancs, az parancs, még ha értelmetlen is, mit lehetett tenni – tényleg neki is mentek a huszárok. El lehet képzelni az eredményt. A viktoriánus sztárköltő, Alfred Lord Tennyson, ahogy elolvasta a beszámolót a Timesban, rögtön írt egy drámai költeményt az esetről. („Hosszú, hosszú az út, mind rajta vágtáz, s bár az a völgy a Halál, nyargal a hatszáz. Rajta, lovasbrigád! Parancs: az ágyúkon át! S bár az a völgy a Halál, beront a hatszáz. Rajta lovasbrigád!" - félnek-e a katonák?”) A könnyűlovasság támadása azóta is az egyik legismertebb brit történelmi toposz.

Az Iron Maiden dalát szintén Lord Tennyson verse ihlette, a hivatalos kliphez pedig a sztorit feldolgozó 1936-os Errol Flynn-filmből vágtak képanyagot. És egy ilyen huszárrohamos cucchoz még külön illik is ez a galoppozó metáltempó, de nem? Annyit mindenképpen tegyünk még hozzá, hogy a történelem- és alkoholrajongó Iron Maiden tavaly májusban piacra dobta saját kézműves sörét, amely a Trooper Ale nevet viseli, címkéjén a kislemez borítójával. A terméket az 1838-ban alapított stockporti Robinsons sörfőzde gyártja. És már Budapesten is kapható.

7. Morrissey: Jack the Ripper (1992)

A Hasfelmetsző mindig hálás téma, írt már róla dalt Bob Dylantől kezdve a Judas Priesten át Nick Cave-ig tucatnyi előadó, sőt, még musical is született róla. Morrissey 1992-es száma valójában egy párbeszéd Jack és egyik áldozata között. Vagyis, inkább a gyilkos monológja. „Zuhanj a karjaimba, akarlak. Nem értesz egyet, de nem utasítsz vissza... Megszerezlek, ha ez az utolsó dolog is, amit teszek életemben.” Feszült ritmusú, kicsit nyomasztó dal, néha egészen hátborzongató gitárokkal. Nem szívesen hallgatnám egyedül egy ködös, hideg estén valamelyik East End-i sikátorban. Morrissey egyébként máskor is nyúlt viktoriánus témához, Spring Heeled Jim című dalának címe például Spring Heeled Jackra utal. Rugóláb Jack legalább olyan rejtélyes figura volt, mint a Hasfelmetsző, és majdnem olyan félelmetes. Az 1800-as években békés londoni polgárokat halálra rémítő, démoni, álruhás alak mindig úgy tűnt el a tetthelyről, hogy emberfeletti magasságokba ugrott. Hogy ki lehetett ez a viktoriánus Batman, azt máig nem tudja senki.

6. Sparks: Sherlock Holmes (1982)

A bizonyos körökben kultikus zenekarnak számító Sparkst egy amerikai születésű, de anglomán testvérpár - Ron és Russel Mael - alkotta, akiket a szigetország jobban értékelt, mint saját hazájuk. A Sherlock Holmes című dal valami olyasmiről szól, hogy a főhős mindenképpen el akar kápráztatni egy nőt, és úgy gondolja, ha úgy vágna az esze, olyan penge, lenyűgöző és stílusos lenne, mint Sir Arthur Conan Doyle híres detektívje, akkor mindez sikerülne is. „Úgy táncolok, mint Sherlock Holmes, úgy éneklek, mint Sherlock Holmes, töltsd az estéd Sherlock Holmesszal, szorítsd magadhoz Sherlock Holmest. Tegyünk úgy, hogy én vagyok Sherlock Holmes.” Sherlock Holmes persze nyilván nem táncolt vagy énekelt, de nem is ez a lényeg, nem kell mindent szó szerint venni – itt valaki azt szeretné, ha meglenne benne mindaz a klasszis és romantika, amivel a viktoriánus kort azonosítják. De sajnos nincs! „Nem lehetek Sherlock Holmes” – ez a szomorú záró sor a szövegben.

5. The Smiths: Cemetry Gates (1986)

Képzeljünk el egy viktoriánus temetőt, márvány kelta keresztekkel, szomorú, gótikus angyalszobrokkal. Az 1879-ben alapított manchesteri Southern Cemetery pont ilyen. A tinédzser Morrissey gyakran járt ide Linder Sterling nevű barátjával kikapcsolódni, elmenekülni a valódi élet elől. Az élményekből, emlékekből 1986-ban egy Smiths-szám is született. A szellemes és igen fülbemászó dal az élet mulandóságán elmélkedik, de a plagizálás veszélyeire is felhívja a figyelmet  („Saját szavaidat használd, ne végy kölcsön, mindig lesz valahol valaki, aki beleüti az orrát és leleplez”). És közben említ három 19. századi, romantikus írót/költőt: Yeats-t, Keats-t, és persze Morrissey nagy hősét, Oscar Wilde-ot. „Találkozzunk a temetőkapunál, veled van Keats és Yeats, de vesztesz, mert Oscar Wilde velem van.”

4. Shamen: Ebeneezer Goode (1992)

A legnagyobb viktoriánus író, Dickens Károly karakterei számos zenészt megihlettek, pár banda még a nevét is tőle kölcsönözte. A Twist Olivérben fontos alak egy Artful Dodger (magyar fordításban Agyafúrt Vagány) nevű szereplő, ő a gyerek-tolvajbanda legügyesebb tagja. Artful Dodger néven a hetvenes években is futott egy amerikai rockzenekar, a 2000-es években pedig egy népszerű, electro-garage csapatot hívtak így, rájuk még biztos sokan emlékeznek. A Copperfield Dávidban pedig egy Uriah Heep nevű alak szerepel, aki írnok-titkár-ügyvédbojtár egy irodában, és nem túl szimpatikus figura. A hetvenes években nálunk is népszerű angol progresszív, hard rock csoportosulás, a Uriah Heep nevezte el magát róla. És ezek még csak a zenekarnevek. A videók közül mindenképpen érdemes megemlíteni a Kinks Dead End Streetjét, a sötéten bizarr klip egyértelműen Dickens hatás. A legagyafúrtabb – de legalábbis a legtáncolhatóbb - Dickens-homázs viszont alighanem a Shamen Ebeneezer Goode című slágere. Ilyen nevű karaktere ugyan nincs az írónak (csak egy nagyon hasonló, a Karácsonyi ének főszereplőjét Ebenezer Scrooge-nak hívják), de a klipben ez a cilinderes szedett-vetett figura mintha egy Dickens-regény lapjairól ugrott volna elő. Persze, van itt egy kis ügyeskedés is, nyilván azért az Ebeneezer Goode név, mert így rá lehet énekelni a refrénre, hogy „E-s are good”... A szám ugye a kilencvenes évek elején volt klubhimnusz, amikor minden az extasy tablettáról szólt. Angliában legalábbis. Nálunk annyira nem. Mi például azt énekeltük rá magyarul, hogy „Pénzügyőr, pénzügyőr, szomszédunk pénzügyőr.”

3. Kate Bush: Wuthering Heights (1978)

Kate Bush egy kulturált, jól nevelt, olvasott nő. Filmekből, versekből, könyvekből, tévés drámákból merít témát számaihoz, a viktoriánus korba is gyakran nyúl ihletért. December Will Be Magic Again című dalában Oscar Wilde bukkan fel, Dreaming című lemezének borítójához egy Sir John Everett Millais-festmény volt az inspiráció (A hugenotta búcsúja, 1852), The Infant Kiss című szerzeménye egy Henry James-regényen alapul (A csavar fordul egyet, 1898). Leghíresebb dalát is egy viktoriánus klasszikus, Emily Brontë 1847-ben megjelent Üvöltő Szelekje ihlette.

„Megpróbáltam beleélni magam a könyv hősnőjének szerepébe. Ő egy szellem, ezért adtam neki ezt a magas, siránkozós-jajveszékelős hangot” – nyilatkozta az énekesnő. Ez volt Kate Bush első kislemeze, ezzel robbant be a köztudatba 1978-ban. Pont a legjobbkor, amikor már nagyon szükség volt egy kis józanságra. Éppen felfordult a világ, tombolt a punk, Johnny Rotten "I hate Pink Floyd" pólóban arról üvöltözött, hogy utálja a királynőt és fasiszta rezsimjét. Ekkor jelent meg a színen a 19 éves Kate - akit a Pink Floyd-os David Gilmour fedezett fel - és aki hófehér ruhában egy romantikus regényről énekelt. Ha a Sex Pistols volt a forradalom, akkor Kate Bush a minőségi ellenforradalom. A közönség is így gondolta: a Pistols God Save the Queenje sosem jutott fel a lista élére, a Wuthering Heights négy hétig volt első Angliában.

2. The Beatles: Being for The Benefit of Mr. Kite (1967)

A Beatles 1967 januárjában a kenti Sevenoaksban készített videót a Strawberry Fields Forever című kislemezhez. A forgatási szünetben Lennon betért egy régiségboltba és vásárolt egy 1843-as cirkuszi plakátot, amit otthon ki is rakott a falra (lásd nyitóképünkön). Februárban már készült a Sergeant Pepper’s album, de kellet még rá szám. Lennon nézegette a viktoriánus plakátot a falon, és elkezdte sorban egymás mellé tenni a szövegét. „Tartassék Kite úr javára... Az est folyamán ugróasztal-parádé leszen... az egykori Pablo Fanques Vándorcirkusz ... Hendersonék táncolnak majd és énekelnek, míg Kite úr átrepül a porond felett... H. úr pedig bemutat tíz szaltót”, és így tovább. Egyedül a táncoló ló nevét cserélte ki: a plakáton Zanthusnak hívják, ebből nála Henry lett. És meg is volt a szám! Ian Macdonald Fejek Forradalma című könyve szerint Lennon a stúdióban „vurstliszerű” produkciót kért George Martintól, de olyat, „hogy a fűrészpor szagát is érezni lehessen”. A hangmérnök értette a dolgát. Harmónium, harmonika és glockenspiel mellett még egy viktoriánus gőzorgona is van benne.

További érdekességek: a címszereplő William Kite cirkuszos családban született, már apja is az volt, nővére, lánya és veje is az lett. 1842-43 között a Wells's Cirkuszban szerepelt, innen szerződött át Pablo Fanque Rochdale-i cirkuszához. Pablo Fanque az első színesbőrű cirkusztulajdonos volt Angliában. Cirkusza – amiben ő maga is fellépett műlovarként és kötéltáncosként - harminc évig az egyik legnépszerűbb látványosság volt a viktoriánus Angliában.

1. The Kinks: Victoria (1969)

Ki tudja, lehet, hogy a 19. század nem is 1899. december 31-én éjfélkor ért véget. Hanem 13 hónappal később, 1901. január 22-én. Ekkor hunyt el 82 éves korában, 63 esztendőnyi uralkodás után Wight-szigeti kastélyában Őfelsége Saxe-Coburg-Gotha Alexandrina Victoria Wettin, Isten Kegyelméből Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának Királynője, a Hit Védelmezője, India Császárnője. Kanadától Szingapúrig, Ceylontól Zanzibárig a Föld népességének egynegyede gyászolta uralkodónőjét. Ő volt Anglia édesanyja, a világ nagymamája, a polgári család szimbóluma. Halálával végleg lezárult egy korszak.

Amikor Ray Davies írta ezt a dalt, épp egy új korszak kezdődött. 1969-et írtunk, hippi világforradalom kísértetette a világot. Kulturális, szexuális forradalom, baloldali eszmék, diáklázadások, Marx és Mao voltak a kulcsszavak. Olyan számokat illett írni, mint a Street Fighting Man vagy a Revolution.

Ekkor jelent meg a Victoria. Egy nosztalgikus, szentimentális, romantikus, hazafias, régi erkölcsöket dicsőítő dal, ami azért egy csipetnyit keserédes és kedvesen szarkasztikus is. "Sok évvel ezelőtt, az élet még tiszta volt, a szex pedig obszcén dolog... Szerencsés vagyok, olyan helyre születtem, amit szeretek. Szegény vagyok, de szabad, ha megnövök, majd harcolok is érte, akár meg is halok. Sose menjen le a Nap a birodalmában. Kanadától Indiáig, Ausztráliától Cornwallig, Szingapúrtól Hong Kongig, nyugattól keletig, gazdagtól szegényig, Viktória szeretett mindenkit.” Amikor a szám közepén felhangzanak azok az imperiál-fanfárok, az a popzene történetének legviktoriánusabb pillanata. Nem is lehetett más szám az első.

Nemsokára folytatjuk.

Kövesd a Victorianát, és olvasd el az első évad bejegyzéseit itt!