Rossz fiúk, jó házakból

0 Komment
0 Reblog

Melyik a jobb környék, Mayfair vagy Belgravia? Nem könnyű eldönteni. Most hagyjuk a négyzetméterárakat, a luxusboltokat, hoteleket és éttermeket, az exkluzív klubokat. Koncentráljunk inkább a híres rezidensekre.

Lássuk csak: Mayfairben született II. Erzsébet, lakott itt három miniszterelnök (Benjamin Disraeli, Anthony Eden és Archibald Primrose), Harry Gordon Selfridge áruház tulajdonos, és olyan híres dandyk és világfik, mint Oscar Wilde vagy Beau "Szép" Brummell. A Brook Street 25-ben élt a német Friedrich Händel a 18. században és a szomszéd házban vett lakást az amerikai Jimi Hendrix két és fél évszázaddal később, amikor már volt pénze a lemezeiből. A Green Street 57. pedig az egyetlen cím a világon, ahol együtt lakott mind a négy Beatles tag, még 1963-ban.

Belgravia sem áll rosszul, ha az ex-kormányfőket nézzük (Stanley Baldwin, Arthur Neville Chamberlain és Margaret Thatcher volt helyi lakos). Emigráns zeneszerző-sztárok közül a lengyel Chopint és az osztrák Mozartot tudja felmutatni. Oscar Wilde-ot mondjuk Mary Shelley tudná ellensúlyozni, a Beatlest pedig egykori menedzserük, Brian Epstein (a Sergeant Pepper’s album megjelenős bulija is Chapel Street-i lakásában volt). És akkor még nem is beszéltünk Sir Roger Moore-ról, Sir Sean Conneryről vagy épp Roman Abramovicsról.

Ez mind szép és jó. De a híres címeken kívül is van pár olyan ház, ami sokat tudna mesélni. Csak ezekre, ilyen-olyan okok miatt, nem került ki kék tábla. Nézzük meg őket!

Sir Mosley, a sármos fasiszta

Sir Oswald Ernald Mosley 1896-ban született Mayfairben, a Hill Street 47-ben, igen előkelő ír-angol arisztokrata családban. (A szülőházát viszont már hiába is keresnénk. Egy 1920-ban épült art deco épület van a helyén, ami most egy 4 csillagos Ascott hotel). A Winchester College-ben tanult, majd katonai akadémiára ment, aztán politikusi pályára állt. Igazi progresszív, haladó, nyitott személyiségnek bizonyult, aki sosem félt a változástól, az új megismerésétől. Kipróbált sok mindent, konzervatív és munkáspárti képviselőként is bejutott a parlamentbe, hogy aztán maga alapítson egy új pártot (New Party). Az európai divathullámokra is odafigyelt, így a harmincas években már a fasiszta eszmékért lelkesedett, és pártját beolvasztatta a Brit Fasiszta Unió nevű szervezetbe.

1920-as esküvője Lady Cynthia Curzonnal, India kormányzójának lányával az év társasági eseménye volt, olyan vendégekkel, mint V. György király és Mária Viktória királyné, Lipót belga trónörökös és Asztrid svéd hercegnő. A boldog, harmonikus kapcsolathoz nem csak az járult hozzá, hogy három gyermekük is született, de az is, hogy a jóképű Sir Oswald kizárólag családon belül hűtlenkedett: először felesége húgával, Lady Alexandrával volt afférja, majd neje mostohaanyjával, Grace Curzonnal.

Azért nem mindenki esett egyből hanyatt a jóképű báró sármjától. A kensingtoni születésű Rotha Lintorn-Orman például nem volt túl jó véleménnyel róla, "szinte kommunistaként" aposztrofálta. Persze meglehet, csak a féltékenység beszélt belőle. A szóban forgó hölgy alapította ugyanis az első, de jóval sikertelenebb fasiszta szervezetet Angliában, még tíz évvel Mosley előtt.

Lady Curzon 1933-ban elhunyt, Mosley három év múlva talált magának új arát. Második házassága szintén fontos társasági esemény volt. Csak épp nem Angliában, hanem a náci Németországban.

A propagandaminiszter Joseph Göbbels berlini rezidenciáján volt a menyegző, 1936-ban. Adolf Hitler volt az egyik vendég, aki igen gáláns ajándékkal lepte meg az ifjú párt: egy saját magáról készült bekeretezett fotóval! Az új Lady Mosley a szépséges, álomszőke Diana Freeman-Mitford volt, akit James Lees-Milne író csak Botticelli Vénuszához tudott hasonlítani. És egyáltalán nem túlzott. Nem csak szép volt, igen elit is: a Mitford család a normann hódításig tudta visszavezetni a vérvonalat. A bárónő első férjét, a Guinness-örökös Bryan Walter Guinness-t hagyta el Mosley kedvéért.

Nem ő volt az egyetlen ismert Mitford lány. Húga, a nem kevésbé csinos Unity „Valkyrie” Mitford Hitler belső baráti köréhez tartozott. A két szépségért Mercedest küldött a Führer, hogy azzal menjenek a berlini olimpia megnyitójára. A kancellár időnként körbe is udvarolta Unityt, bókokkal árasztotta el, "az árja nő mintapéldányának" nevezte. (És tegyük még hozzá: Unity Kanadában, egy Swastika nevű kisvárosban fogant, ahol a családnak aranybányái voltak!). Nem csoda, hogy Eva Braun féltékeny volt rá! Így írt róla naplójában: „Valkürnek nevezik, és meg is felel az ideálnak. Még a lába is jó.” Eva asszony öngyilkosságot is megkísérelt, hogy újra magára terelje szerelme figyelmét. Unity pedig 1939 őszén akart öngyilkos lenni, amikor Anglia háborúba lépett Németországgal. Kiment a müncheni Englischer Gartenbe, és fejbe lőtte magát egy pisztollyal, amit még a Führer ajándékozott neki. Túlélte.

A legidősebb nővér, Nancy Mitford népszerű írónő lett. Egyedül neki van kék táblája Londonban. Mayfairben, a Curzon Street 10. számú házon kell keresni. Itt működik a híres Heywood Hill könyvesbolt, ahol Nancy dolgozott a negyvenes években. Diana másik húga, Jessica, a kommunista eszmékért lelkesedett, ő volt a család vörös báránya. Érdekesek lehettek a családi beszélgetések az ebédlőasztalnál.

A Mitford lányok Mayfair szomszédságában, Belgraviaban születtek és éldegéltek, ha épp nem valamelyik vidéki birtokon tartózkodtak. 26 Rutland Gate volt a londoni a cím, ha valakit érdekel. Nagyon szép, hófehér ház a Hyde Parkhoz közel, négy szint plusz padlás és alagsor, 2004 óta műemléki védettséget élvez. A kommunista-hívő Jessicának és a Hitler-rajongó Unitynek közös szobája volt a palotában! De ügyesen megoldották a dolgot. Húztak a lányszoba közepére krétával egy csíkot, így osztották fel a helyiséget. Jessica sarló-kalapácsokkal és Lenin képekkel dekorálta saját térfelét, Unity pedig Hitler fotókkal és horogkeresztekkel díszítette a maga kis birodalmát. Azért ugye, mennyivel jobb, hogy ma már vannak popsztárok, akikért rajonghatnak a tinilányok!

A Mosley-féle fasiszta pártnak népszerűsége csúcsán ötvenezer tagja volt, a Daily Mail és a Daily Mirror újságokat is támogatói között tudhatta. 1940-ben aztán - amikor a németek már Londont bombázták - pártját betiltották, őt és feleségét letartóztatták, a többi aktív Hitler-rajongóval együtt. Később a börtön házi őrizetre enyhült, mert azért mégis csak jó körökből származtak.

Sir Oswaldnak és Dianának két gyermeke született, egyikük az a Max Mosley, aki később a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke lett. És aki hat éve pikáns botrányba keveredett. A 68 éves Forma-1 vezér állítólag egy szexbárban SS tisztnek öltözött lányokkal szadómazózta magát. Max Mosley nagynénje, az idén 94 éves Deborah Mitford (illetve jelenlegi nevén Dame Deborah Vivien Cavendish, Dowager Duchess of Devonshire DCVO) az egyetlen Mitford lány a hat közül, aki még életben van. 1937-ben ő is teázott Münchenben Hitlerrel, Unity és Diana kíséretében. De őt annyira nem izgatta fel a dolog. Írónő lett, mint Nancy nővére – csak nem lett annyira ismert. A szerelemben viszont sikeresebb volt. Egy gazdag brit arisztokratához ment nőül, mint Diana – és az ő férje még csak nem is alapított fasiszta pártot!

A hülyekirály és London legveszélyesebb címe

Az egykori Mosley háztól négy utcára található a Curzon Place 9., Mayfair és talán egész London legveszélyesebb címe. A hatvanas évek végén vette meg az egyik lakást Harry Nilsson, amerikai popsztár, John Lennon ivócimborája, aki - mivel viszonylag keveset tartózkodott Londonban, üzleti és egyéb ügyei gyakran Los Angelesbe szólították - kiadta szintén popsztár barátainak. Ide mindenki szívesen jött, ideális helyen volt – épp szemben a Playboy Clubbal, nem kellett messzire menni. 1974-ben Keith Moon, a Who dobosa lakott itt. Igen, ő nyilván nem idevalósi, proli családban született Wembleyben. De hát futotta erre.

Moonnak nem véletlenül volt hülyekirály a beceneve, tényleg nagyon hülye volt. Művészettanára így jellemezte az iskolában: „Művészileg retardált. Egyéb téren idióta.”. Egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy turnék során felrobbantotta a hotelvécéket. Huszonegyedik szülinapján 24 ezer dolláros kárt csinált egy Michigani Holiday Innben, többek között belehajtott autóval a szálloda medencéjébe. Idétlen tréfáival meg lehetne tölteni egy egész könyvet, tényleg inkább csak szemezgessünk belőlük.

Volt neki egy országos haverja, Oliver Reed filmszínész, akitől egyszer kapott ajándékba egy teknősbékát. A mértéktelen alkoholfogyasztásáról is ismert Moon egy időben sajátos módszert talált ki, hogyan igyon kevesebbet. Úgy ültek le Reeddel otthon inni, hogy a teknősbéka hátára rögzítették a viszkisüveget, ők meg beültek a szoba két végébe. A hüllő - szokása szerint - körbecammogott a lakásban, ők pedig csak akkor kortyolhattak, ha valamelyikükhöz odaért végre. Szegény teknőc sok szidalmat kapott! „Szedd már a lábad, te szerencsétlen!” – ezt a mondatot olyan sokszor hallotta, hogy talán fel is tudta volna mondani. A teknősbékát időnként felfordították, és úgy tették fel az asztalra, mert Moon rájött, hamutartóként is kiválóan hasznosítható! Vendégeit pedig időnként azzal szórakoztatta a zenész, hogy megjelent meztelenül, alsógatyaként csak a magára kötözött teknősbékát viselve. És amikor az állat kinyújtotta a fejét, az olyan volt, mintha erekciója lenne.

Na, de volt neki egy másik, talán még hülyébb haverja, Vivian Stanshall, a The Bonzo Dog Doo-Dah Band viccbanda énekese. Egyik kedvenc tréfájuk az volt, hogy Vivian bement egy ruházati boltba, és kért egy nagyon erős anyagból készült nadrágot. A mit sem sejtő eladók kiszolgálták, de ő le akarta tesztelni az árucikk szilárdságát. Megkért egy arra járó másik vásárlót - aki persze Moon volt - legyen segítségére. Addig húzták a nadrágot, amíg ketté nem szakadt. Ott állt a két alak, egy-egy fél nadrággal a kezében, az eladók meg szólni sem tudtak a megdöbbenéstől – amikor megjelent egy féllábú ember, és felkiáltott: „Pont erre van szükségem! Csomagolják be nekem mind a kettőt!” A féllábú persze szintén az ő emberük volt, egy színházi ügynökségtől bérelték, csak a móka kedvéért.

Persze, ha úgy volt - és általában úgy volt - ettől vaskosabb tréfától sem riadtak vissza. Előfordult, hogy vidáman énekelve, SS tisztnek beöltözve masíroztak végig London Bethnal Green nevű, leginkább zsidók lakta negyedén.

De az utolsó csattanó mégis csak a kaszásé volt, mint mindig. 1978. szeptember 8-án a Curzon Place-i lakásban halt meg Keith Moon – azokkal a tablettákkal adagolta túl magát, amit orvosa az alkoholizmusa leküzdésére írt fel. És mi ebben még különösen bizarr? Hát az, hogy Mama Cass, a Mamas and Papas énekesnője négy évvel korábban ugyanebben a lakásban fulladt meg egy szendvicstől. Mert akkor még ő lakott a pecóban. Nilsson hamarosan túl is adott az elátkozott lakáson. Most nem tudom, ki a tulajdonos, ez olyan környék, ahol a kapucsengőre nem írnak ki neveket. Mindenesetre teljesen feketére vannak festve a falak.

Hát ennyit Mayfairről. Ha már a Mitford nővérek révén úgyis szóba került, lépjünk tovább a majdnem szomszédos Belgraviába.

John Amery, a náci playboy

A mindig forgalmas, idegesítően nyüzsgő Victoria pályaudvartól csak 10 perc séta a jóval nyugodtabb Eaton Square. A környéknek most is presztízse van (a házak előtti kis park bejáratánál tábla figyelmeztet: belépés csak regisztrált lakóknak), hetven évvel ezelőtt még inkább így volt. Az Eaton Square 112. egy ötszintes, erkélyes ház, öt éve 24 millió fontért volt a piacon. Hogy most ki a tulajdonos, azt nem tudom, de nyolcvan évvel ezelőtt Leo Amery (teljes nevén: Leopold Charles Maurice Stennett Amery) brit konzervatív párti politikus és családja lakott itt.

Leo ősi angol családból származott apai ágon, anyja pedig egy magyar zsidó lány volt, Elisabeth Joanna Saphir, aki még Leitner néven született Pesten, 1841-ben. (Leitner Gottlieb Vilmos bölcseleti doktor, egyetemi rektor, MTA kültag húga volt, akit Ferenc József 1871-ben vaskorona renddel tüntetett ki.) Leo Amery anyjától magyarul is megtanult, és mivel a szerb nyelvet is bírta valamennyire, az első világháborúban kémszolgálatot látott el a Balkánon.

Amery úr egy klasszikus brit konzervatív családapa volt, az Alpine, a Carlton és az Athenaeum Klub tagja, Churchill iskolatársa és barátja, a háborús kabinet tagja. El lehet képzeli, hogy köhögte fel teáját 1942-ben, amikor meghallotta a rádióban, hogy fiacskája, John Amery épp Berlinből mond rádióbeszédet, mint a Harmadik Birodalom vendége. És amelynek lényege röviden annyi, hogy az angoloknak el kéne gondolkozniuk azon, hogy megegyezzenek Hitlerrel, hiszen a britek és a béke közt tulajdonképpen egy akadály áll: a zsidók és bábjaik. Apuka egyből hívta is a miniszterelnököt, hogy magyarázkodjon, de Churchill megnyugtatta, senki nem lehet felelős egy felnőtt fiú viselkedésért. Másnap azért elment ügyvédhez, intézkedni csemetéje kitagadása felöl.

Hogyan jutott Berlinig Leo Amery elsőszülött fia? Kanyargós úton. John Amery elég problémás gyerek volt. Harrowban járt iskolába, de hamar elunta magát, kiszökdösött az intézetből, mert a londoni nightclubok valamiért jobban érdekelték. Kivették a suliból és Svájcba küldték tanulni, hátha ott nyugiban lesz, mert kevesebb a csábítás. Innen szifilisszel tért haza. Aztán bejelentette, hogy megházasodik. Jövendőbelijét, Uma Eveline Winget ismert, gazdag színésznőként mutatta be otthon. Ebből leginkább csak a nő volt igaz. Uma vagyontalan prostituáltként élte világát, ismert pedig leginkább csak a rendőrség számára volt. Valamiért hallani sem akart a frigyről a család, ezért Johnny Párizsba szökött a hölggyel, majd Európában kalandozott. Hűséges társa volt az önkéntes száműzetésben gyerekkori játékmackója, akinek rendszeresen italokat fizetett bárokban! 1942 körül vetődött a hitleri Németországba, ahol eleinte szeretettel fogadták. Göbbelsék köszönték szépen, hogy bekopog hozzájuk egy angol úrigyerek, akit lehet mutogatni, mint náci szimpatizánst. De idővel rájöttek, sok hasznát nem veszik, mert csak egy részeges hülye, így onnan is kiebrudalták. Mussolini Olaszországában még mindig jó leszek, gondolta Johnny, és igaza is lett. Itáliában kapták el a partizánok a háború vége felé, a fogságból brit csapatok hozták ki. „De jó, hogy itt vagytok! Már azt hittem, agyonlőnek!” - mondta, fasiszta egyenruhában, Alan Whicker kapitánynak, aki azért jött, hogy letartóztassa, és bíróság elé állítsa Angliában. Hazai földön viszont már végre férfiként viselkedett. Bűnösnek vallotta magát, amivel alá is írta halálos ítéletét, pere nem tartott tovább 8 percnél. A híres Albert Pierrepoint volt az ítéletvégrehajtó. „Mr. Pierrepoint! Régóta szerettem volna találkozni Önnel! Persze nem ilyen körülmények között” - mutatkozott be hóhérának. Pierrepoint visszaadta a gesztust: „Ő volt a legbátrabb kuncsaft, akivel valaha dolgom volt” - emlékezett vissza később Ameryre.

A köddé vált Lord Lucan

Az Amery rezidenciával majdnem szemben, az Eaton Square másik oldalán található a 22. számú ház, ahol Richard John Bingham, Lucan 7. grófja született. Volt még neki még vagy három másik címe (Baron Lucan of Castlebar, Baron Lucan of Melcombe, Baronet of Nova Scotia, egyik felmenője pedig az a Lucan tábornok volt, aki a balaklavai csatában azt a bizonyos parancsot adta a lovasságnak), de talán jobban jellemző rá beceneve, amit nem örökölt, hanem ráragadt: Lucky Lucan. Az angol-ír arisztokrata az etoni elit suliban tanult és már diákként rendkívül tehetségesnek és szorgalmasnak bizonyult. Mármint ha a lóversenyről, pókerről vagy egyéb szerencsejátékról volt szó. Backgammonban többször is bajnoki címet szerzett. Egy golfversenyen ismerte meg feleségét, Veronicát. Együtt költöztek az Eaton Square-től egy sarokra, a Lower Belgrave Street 46-ba.

Szerencséje azonban idővel kezdte elhagyni, egyre többet vesztett az asztalnál, az apja után örökölt vagyon is kezdett eltünedezni. Akinek nincs szerencséje a kártyában, annak szerencséje van a szerelemben, tartja a mondás. Csak ez éppen Lord Lucan esetében nem volt igaz. Feleségétől elhidegült és két utcával arrébb költözött az Eaton Row-ba. (Ragaszkodott a környékhez, ezek szerint, ez a három cím úgy 10 perc járásra van egymástól). A válás után komoly csata folyt a gyerekekért, Lucan megint vesztett, de úgy gondolta, ezúttal csak a tárgyalóteremben. Elhatározta, saját kezébe veszi a sorsát. Meg egy vascsövet.

1974. november 7-én este belopózott a Lower Belgrave Street-i egykori közös otthonba, hogy megölje ex-nejét. A házvezetőnőbe futott bele a sötétben, és tévedésből őt verte agyon. Korrigálni akarta a hibát, de a dulakodás zajára lesiető Veronica ki tudott szabadulni a kezei közül. Állítólag megcsavarta erősen a tökeit. Míg az asszony véresen kiszaladt az utcára, hogy segítséget hívjon, Lucannak volt ideje eltűnni. Egy kölcsönkért Forddal hajtott el a helyszínről. Elment még egy barátjához Sussexbe, Susan Maxwell-Scott látta utoljára. Soha többé nem hallott róla senki, nyom nélkül eltűnt. Mindössze az autóját találták meg Newhavenben. Amikor a rendőrség átkutatta a lakását, hogy valami nyomot találjon, kiderült a hazárdjátékok mellett Hitlerért is rajongott a lord. A Führer beszédeit magnószalagon őrizte.

Az eset negyven éve történt, Lucan idén lenne nyolcvan éves. És akár még az is lehet, hogy életben van. Az évek során többször vélték látni a világ különböző pontjain, de bizonyíték nincs rá, mi történhetett vele. Sokan persze úgy vélik, arisztokrata barátai intézkedtek, hogy ne lehessen megtalálni. Az eset vagy húsz évig tartotta izgalomban a brit közvéleményt. 1995-ben aztán a walesi Richey Edwards, a Manic Street Preachers basszusgitárosa tűnt el nyom nélkül (őt a Bayswater Road-i Embassy hotelben látták utoljára, és neki is csak az autóját találták meg), és lett érdekes egy ideig.

The Plumbers Arms, 14 Lower Belgrave Street, Belgravia

Veronica Lucan a Plumbers Arms pubba rohant be segítségért. Ez volt a legkézenfekvőbb ötlet: a kocsma úgy 100-150 méterre van a lakástól, és mindig tele van férfiakkal. El lehet képzelni az italozó közönség döbbenetét, amikor benyitott a tetőtől-talpig véres, sokkos állapotban lévő Lady. „Segítség! Még a házban van! A gyerekeim! Megölte a dadát! Engem is meg akar!” – ordította hisztérikusan. Másnap pedig a kocsmáról (is) beszélt mindenki, amikor megjelentek a reggeli újságok. „Holttest a padlón... a grófnő sikoltozva menekült”; „Belgravia-gyilkosság... a rendőrség az Earlt keresi” – harsogták a címlapok. A Plumbers Arms üzletvezetője tanú is volt a büntetőperben.

A Plumbers Arms az 1820-as években épült, amikor a környékbeli házakat is felhúzták. Thomas Cubitt építőmester cége építtette, aki az Eaton Square házainak java részét is. Állítólag azért Plumbers Arms a neve, mert ide járt a sok vízvezeték szerelő, aki dolgozott, vagy épp munkát keresett az építkezésen. Már a viktoriánus korban sem volt úri pub, főleg a környékbeli arisztokraták kiszolgálóit szolgálta ki. De legalább köztük is voltak osztálykülönbségek. Két bárrészből állt, az egyikbe jártak a komornyikok, lakájok és helyi kereskedők, másikba az istállófiúk és az inasok. Akinek még arra sem volt pénze, hogy bent igyon, az elvitelre is vehetett piát.

A Plumbers Arms ma is viszonylag egyszerű hely. A Lucan mítoszra csak diszkréten játszik rá, a falon két bekeretezett fotón látható a Lord, egyiken feleségével. Az egyik oszlopon, szintén keretben, rövid leírás olvasható a gyilkosságról és eltűnéséről. Van még egy kép Lord Alfred Tennysonról, a viktoriánus sztárköltő szintén a közelben lakott, az Upper Belgrave Streeten. III. Eduárd király egyenes ági leszármazottja volt, ami szép és jó, csak az már nem annyira, hogy nagyapja kizárta az örökségből apját, emiatt szegény Alfréd is folyton anyagi gondokkal küzdött. Az ivási problémák mellett, persze.

A Plumbers Arms nem igazán érdekes pub, de alapvetően rendben van. De mégis leginkább semmilyen. Se nem drága, se nem olcsó, nem gasztropub, de nem is ale-specialista, nem lepukkant, de nem is különösebben elegáns, a sörválaszték nem túl rossz, ám nem is igazán izgalmas. Persze, még így is jobb hely, mint mondjuk a szomszédos Victoria vagy a The Shakespeare a Victoria pályaudvaron. Főleg hivatali dolgozók járnak ide, a környéken van a Google és Daily Telegraph irodája is. Van plazmatévé, játékgép, könyvespolc és cigarettaautomata. Szerda délután 4 körül nem történik semmi. Az egyik csapos fekete, a pultnál turbános szikh iszik, de csak kólát. Néha bejönnek munkások a környező házfelújításról, bemennek a vécébe pisilni, aztán kimennek. Turisták viszont nincsenek, mármint rajtam kívül. Valószínűleg leragadtak valamelyik pályaudvari kocsmában.

Kövesd a Victorianát, és olvasd el az első évad bejegyzéseit itt!



victoriana

blogavatar

Kultúra, történelem, kocsma és popzene Londonban. Ez a Victoriana.

Facebook

Követők

puskar victoriana Fábián Titusz luckygirl

Hirdetés