Nem iszik itt ma már senki

6 Komment
0 Reblog

London - ellentétben Budapesttel és sok más kelet-európai várossal - kimaradt abból a fantasztikus élményből, hogy szovjet tankok masírozzanak az utcáin. Képzelem, mennyire sajnálják a londoniak! Dél-Londonba azért mégis eljutott egy T-34-es tank. Én 1998-ban fedeztem fel, kicsit a gyerekkoromra is emlékeztet. A nyolcvanas években még közszemlére voltak téve magyar városokban szovjet világháborús járművek, tankok, páncéltörők. Lehetett rajtuk ugrálni, csüngeni a csövön, ilyesmik. Talán haditechnikai parknak hívták az ilyet. Vagy nem hívták sehogy, ott volt egy szovjet tank és kész. Aztán ezek a rendszerváltással hirtelen eltűntek. Vajon hol lehetnek most? Itt a Victoriana évadzárója.

Hogy mit keres ez a tank egy üres telken, a Mandela Way és Page’s Walk sarkán, azt pontosan senki se tudja. Helyi legendák terjednek. Állítólag még Prágát is megjárta 1968-ban. Szerepelt az 1995-ös III. Richard című filmben. Valami üzletember vette a gyerekének szülinapjára. Egy ingatlanfejlesztőnek nem engedték, hogy beépítse a területet, ezért csak úgy brahiból rakatta oda, a tank csöve pont a helyi önkormányzat épülete felé mered. Van, aki úgy tudja, azzal szívatta be az illetékeseket, hogy azt kérelmezte, legalább egy tartályt (angolul szintén tank) helyezhessen el a telken, ha már építési engedélyt nem adnak. A "tank"-ra meg is kapta az engedélyt.

Mindegy, egy szó mint száz, ott áll már vagy 15 éve. És folyamatosan rohad. Méteres a gaz a telken, alig látszik ki a harckocsi. Szemetes, elhanyagolt az egész környék, fotózáskor a láb elé is figyelni kell, szarba ne lépjen az ember. Időnként megvalósítja magát rajta valami graffitiművész. Volt már rózsaszín, sárga, fekete-fehér csíkos, most éppen ilyen. Itt van pár megállónyira az Imperial War Museum, tele világháborús járgányokkal, a repülőtől a tengeralattjáróig, nem is értem, miért nem veszik meg. De úgy tűnik, nekik sem kell. Ahogy senkinek. Én azért mindig meglátogatom, ha arra járok. És lefotózom, már egy egész sorozatom van, be tudnám mutatni, hogy változott az évek során, ha ez valakit érdekelne.

Itt ismerkedtem meg napjaink modern street művészetével is. Úgy öt-hat éve éppen fotóztam, amikor odajött egy járókelő. „Á, Banksy! Banksy, ugye?” – szólt oda bennfentes mosollyal. Kicsit zavarba jöttem. „Tessék? Banksy?” „Hát Banksy! A híres Banksy. Azt fotózod.” Fogalmam sem volt, miről beszél. Ki lehet az a Banksy? Aztán kisült: a tank mellett van egy graffiti a világhírű Banksytól. (Én sajnos azóta sem tudom, ő pontosan miért világhírű, mondjuk nem is értek hozzá). Nem akartam, hogy kiderüljön, én csak a tankra vagyok kíváncsi, ennyire nem vágom a kortárs urbánus művészetet. „Persze, Banksy! Hát jó hogy!” – válaszoltam.

Pár méterrel beljebb a Victoriában már máshogy tudják a dolgokat. Az nem is igazi Banksy – világosít fel egy Millwall-sapkás törzsvendég. Csak úgy néz ki, de nem eredeti. De ha tovább mész a Page’s Walkon, ott van egy igazi Banksy. Tankügyben ő is az önkormányzat-szívatós verzióra esküszik. A Victoria amúgy egy egyszerű kis helyi kocsma, minden felesleges extra nélkül. Belül tábla hirdeti, hogy 1972-ben az év pubja címért is versenyben volt. Ma már erre annyi az esély, mint mondjuk az angol válogatottnak megnyernie a brazíliai vb-t. A hetvenes években még más idők jártak, akkor lehetett sansza.

Milyen frappáns lenne pont a Victoriával lezárni a Victoriana blogot. De sok érdekeset nem lehet írni róla. Valami méltóbb hellyel illene befejezni. Csak hát, már nem nagyon lehet.

Pedig ahol a tank áll, ott kezdődik az Old Kent Road. Széles, hosszú út, nagy múlttal. Már a római időkben is út volt itt, a középkorban zarándokok jártak erre Canterbury felé. Egykoron 39 pub volt az Old Kent Roadon. Úgy hírlett, nincs olyan legény, aki végig tudná csinálni, hogy elkezdi az elején, mindegyikben iszik egy korsóval és a végére ér. Azóta minden megváltozott.

Az Old Kent Road ma már nagyon lepukkant környék. Az egy négyzetkilométerre jutó Carpets 4 Less, Kall The Karibbean, Cost-Less Price-cut Penny-Saver Minimart Supermarket, Pinky’s Minicabs, Kennedy Fried Chicken & Ribs, Chinese Herbal Medicines R Us, That Polish Shop, Hassan Brothers Kebab Heaven üzletek számaránya magasan itt a legnagyobb. Minden boltból lehet pénzt küldeni Nigériába.

A muzulmánok nem isznak. A karibiak inkább szívnak. A pakisztániak nem mennek sehová, miért pont pubba mennének. A feketék inkább klubozni szeretnek. Pubokba itt már csak öregek és munkások járnak. A jól szituált fehérek – ha még vannak errefelé - inkább máshol, jobb helyeken isznak. Olyan kocsmákban, amik már átalakultak gasztrobárokká. Pubokra itt már nincs igazán szükség. Eltűntek, ahogy eltűnt az Old Kent Road többi büszkesége, az Astoria színház vagy a Regal mozi is. Ahogy szaporodtak az Aldik, Asdák, Argosok és Lidl-k, úgy számolták fel őket fokozatosan.

Sokat lebontottak, párnak az épülete még felismerhető. A Dun Cow ma már orvosi rendelő. A Duke of Kent mecset és iszlám kulturális központ. A The Canterbury Arms egy időben Gem Bar & Restaurant néven futott, most Afrikiko a neve és nigériai, karibi étterem. A Brunswick Tavern helyén a Virgo’s nevű salsa diszkó üzemel. A World Turned Upside Down négy éve is működött, ma már lakóház. A Saigon Bar & Restaurant bejárata felett még látszik egy régi, málladozó falfestmény. Szélmalom, lovak, marhacsorda. Erre vitték valamikor a hajcsárok az állatokat Kentből a Smithfield piac felé, Kentish Drovers volt a pub neve. A Suffolk Arms, a Horseshoe, a Manor House Tap, a Half Moon, a Swan és a többi már csak az emlékekben – vagy régi képeslapokon - él.

Két pub maradt hírmondónak az Old Kent Roadon. A Lord Nelson és a Thomas A Becket. Már csak nyomokban emlékeztetnek régi önmagukra.

A Lord Nelson sztorija annyira tipikus. Ha ez a kocsma nem itt lenne, hanem mondjuk St. John’s Woodban vagy Kensingtonban, nyilván nem így nézne ki, és nem is ilyen arcok látogatnák. A pub félig romokban van, de így is látszik, egykor milyen fenséges lehetett. A legnagyobb kincse három óriási, viktoriánus metszett üveg-tükör. Egyiknek a közepén még kép is van, Nelson admirális fogadja a gratulációkat valamelyik győzelme után. A korszak remeke mind a három, nem nagyon van párjuk egész Londonban. És hogy becsülik meg őket? Az egyik elé van tolva a likőrpult, a másik kettőt meg idióta ragaszok borítják.

A Thomas A Becket Canterbury Szent Tamásról kapta a nevét, a mártírról, aki megvédte az egyházat II. Henrik túlkapásaival szemben. A király emiatt annyira ideges volt, hogy egyszer így szólt: "Hát senki sem szabadít meg ettől a fontoskodó paptól?" Nem kellett kétszer mondania, négy lovagja egyből lóra kapott, meg sem álltak Canterburyig, ahol az oltár előtt gyilkolták meg az imádkozó érseket. A négy nemes egyszerre sújtott le kardjával a térdelő főpapra. Mindez 1170-ben történt. Becket Tamás szentté vált, messze földről zarándokoltak a hívők sírjához. A zarándokút egyik ismert pihenőhelye volt a St. Thomas-a-Waterings nevű forrás és tavacska, ami ennek a pubnak a helyén volt. Még Chaucer is említi a Canterbury mesékben.

„Reggel a nap alig virradt fölöttünk,
a Fogadós volt mindünk kakasa,
s alighogy összegyűlt kis csapata,
ellovagoltunk, aztán ügetésbe
fogtunk, s a Szent Tamás-gázlóhoz érve
gazdánk a vágtában megállt kicsit
s szólt: “Tudják az urak, mi az, amit
megfogadtak és én is megfogadtam.”

Miért érdekes a pub? Több okból is. Egyrészt a hatvanas évek óta ismert rockkocsma volt, zenélt itt például a Clash-gitáros Mick Jones, még a Deliquents nevű pub-rock bandájával 1974-ben. A pub felett a második emeleten pedig David Bowie és bandája próbált a Ziggy Stardust-korszakban. Ian Dury is játszott és lazított itt: a közelben volt a Workhouse stúdió, ahol New Boots and Panties című lemeze készült. Fontos hely volt, mint pár házzal arrébb a Green Man – a kocsmában színpad, fent próbahelyek, a Punk Britannia című dokumentumfilmben is említik. Ma kínai büfé.

A Hasfelmetsző-legendához is van köze: 1888-ban az egyik gyanúsítottat azért vették őrizetbe, mert véletlenül otthagyott egy csomagot a kocsmában. Éles tőr, bicska, két furcsa alakú olló, meg egyéb érdekes tárgyak voltak benne. Hát nem tudom, szerintem nem volt épp a legjobb ötlet ilyesmikkel mászkálni a Hasfelmetsző-hisztéria idején! Hát még elhagyni a táskát.

A pub a brit boksz spirituális otthona is. Az első emeleten edzőterem volt, ide jártak gyakorolni a legnagyobbak, mint John Frazier és Sugar Ray Leonard, vagy épp Sir Henry Cooper (a fenti képen és lent, Alival), akinek emlékét egy tábla is megörökíti a bejáratnál. Amikor Muhammad Ali Londonban játszott meccset, szintén itt készült fel. Sőt, a legenda szerint a Becketben találkozott David Prowse-szal, a body builder színésszel, aki Darth Vadert alakította egy ismert filmben. Később ő is – mármint Prowse - a környéken nyitott fitneszszalont. (A Marshalsea Roadon, ha valakit érdekel). Az edzőterem és próbahely persze már rég a múlté, lakások vannak minden emeleten.

De a pub még létezik, igaz, nem úgy néz ki, mint kéne. Hosszú ideig zárva volt, aztán bútorboltként, galériaként, bemutatóteremként funkcionált. Vagy két éve kocsma újra, vagyis inkább bár. Az eredeti belsőből már semmi sem maradt. Kicsit ilyen divatos hely (már a környékhez képest), dizájnfotelekkel- és lámpákkal, funky bárpulttal, esténként R&B-partykkal. A sarokban egy bokszzsák, a falakon híres ökölvívókról készült fekete-fehér fotók emlékeztetnek a hely legendás múltjára. Nem az igazi, de az is csoda, hogy egyáltalán működik.

1995-ben még eredeti formájában állt, amikor az Introducing Morrissey koncertvideó intrójában szerepelt. A lázadó fiatalember ücsörög egy kicsit a Tench Street végén található, egykori Turk’s Head pub előtt, ami most már kávézó. Majd 1:21-nél belép a Thomas A Becket ajtaján. És felrúgja az asztalt.

victoriana

blogavatar

Kultúra, történelem, kocsma és popzene Londonban. Ez a Victoriana.

Facebook

Követők

puskar victoriana Fábián Titusz luckygirl

Hirdetés