A kisfiú még nem látott ekkora cicát

1 Komment
0 Reblog

Van a Körúton egy állatkereskedés, ahová kartonkrokodil, meg rajzolt oroszlán csalogatja be az embereket, holott ilyeneket nem is kapni. Ám volt annak idején Londonban egy bolt, ahová tényleg tigrisért, meg elefántért mentek az emberek. A közelben meg egy kocsma, ahol Dickens támasztotta a pultot és jelenleg egy ex-nyuszilány a főnök.

A német Carl Jamrach a kelet-londoni Ratcliffe Highway-en működtette üzletét, és megvett mindent, amit a messzi földről érkező tengerészek hoztak. Elefánt, tigris, teve, orrszarvú, oroszlán, medve? Nem probléma, a Jamrach’s Emporiumban mindet kapni lehetett. Szállított az állatkertnek, cirkuszoknak, menazsériáknak, és voltak olyan híres vásárlói is, mint Lord Rothschild (pumát vett) vagy a költő, festő és vombatmániás Dante Gabriel Rossetti. (De tényleg az volt, kiment az állatkertbe, és órákig nézte a vombatokat. Aztán mikor neki is lett, ebédkor az asztalhoz ültette, vele aludt, meg minden). Még az a némileg különös, de mindenképpen nagy megtiszteltetés is érte, hogy egy tengeri csigát neveztek el róla (Amoria Jamrachi). Azért ilyesmivel biztos kevesen büszkélkedhetnek. A zsúfolt East End közepén egzotikus vadállatokat tartani persze járt némi kockázattal, egyszer kis híján be is következett a tragédia. 1857-ben Jamrach éppen egy frissen érkezett bengáli tigrist csomagolt ki, amikor a bestia kitört ketrecéből. Kiszaladt az utcára, ahol épp szembe jött egy nyolcéves kisfiú. Aki még sosem látott ilyen nagy cicát. Meg akarta kicsit cirógatni az orrát.

A fenevad az állkapcsai közte kapta és úgy vonszolta az utcán. Jamrach szerencsére észnél volt, egy feszítővassal fejbe csapta, mire a tigris elengedte a fiút és visszasompolygott a ketrecébe. (Egyes források úgy tudják, Jamrach puszta kézzel nyomta le az állatot). A korabeli lapok beszámoltak a nevezetes esetről, az immár híres tigrist aztán George Wombwell vette meg állatseregletébe. (Wombwellt a Highgate temetőről szóló történetünkben is említettük.)

A helyszíntől nem messze áll az 1811-ben épült Tobacco Dock, ahol a tengerről érkező dohány-és bortermékeket tárolták. Északi bejáratánál látható a híres incidenst megörökítő szobor. Sajnos most csak rácson keresztül lehet fotózni. A Tobacco Dokkot 1990-ben milliós költségvetésből újították fel, valami helyi Covent Garden szerűséget akartak itt csinálni. Jelenleg üresen áll és várja, hogy eldőljön a sorsa.

The Grapes, 76 Narrow Street, Limehouse

A lényeg, hogy 155 évvel ezelőtt megúszta a gyerek, nem tépte szét a tigris - nyilván mindenki megivott utána valamit a nagy ijedtségre. Tegyünk így mi is. Lehet válogatni, ha lemegyünk a Temze-partra, ott jön egymás után a Prospect of Withby, a Captain Kidd és a Town of Ramsgate. Egytől-egyik kiváló hely, történelmi múlttal és folyóparti terasszal. És mind azt állítja, a kocsma melletti parton állt a Kivégző Dokk, ahol a kalózokat és lázadó tengerészeket akasztották. A hullákat aztán sokáig hagyták lógni, hogy minden arra járó hajós tanuljon a példából. Így járt Kidd Kapitány is, pedig őt pont azért küldtek az Indiai Óceánra, hogy megregulázza a kalózokat – hát nem beállt közéjük?!

Válasszunk mégis inkább egy negyediket, a Grapest, ami kalózok helyett Dickensszel dicsekszik. Persze, ez nem nagy ritkaság Londonban, sőt. Egy olyan ház maradt fenn, amiben az író lakott, viszont rengeteg kocsma állítja, hogy ott ivott. Kicsit már gyanúsan sok. A The Dove, a George Inn, a Ye Old Cheshire Cheese, a Prospect of Withby, meg kábé minden pub a Cityben. Most felmerül a kérdés, ha Dickens ezekbe mind járt, mikor - és hogyan - írta azt a sok regényt és újságcikket? De a Grapes valóban sok szállal kötődik az íróhoz. Keresztapja a környéken lakott, az ifjú Dickens pedig gyakran látogatta, ahogy a kocsmát is. Még utolsó regényében, a Közös Barátunkban is szerepel a pub, más néven persze.

Egyébként nem ő az egyetlen író, akit megihletett a környék. Limehouse-ban volt az első londoni Chinatown is, kínai tengerészek alapították még a 19. század végén. Kétes egzisztenciák, vagy épp titkos életet élő jómódúak gyakran tűntek el itt napokra, ópiumbarlangok mélyén. Drogok, csempészek, veszélyes és egzotikus ferdeszeműek - nem csoda, hogy mozgatta a hely a viktoriánus írók fantáziáját (izgalmas korabeli képek a fenti videóban). Ide járt drogért Sherlock Holmes, itt pipázgatott Dorian Gray, és itt lakott Sax Rohmer főgonosza, Fu-Manchu is (Philip Pullman hősnője, Sally Lockheart szintén itt keveredik bajba, lásd a lenti videót).

Kicsit persze túloztak a szerzők, a bűnös és misztikus Limehouse inkább csak legenda volt. A harmincas években kezdték felszámolni a negyedet, aztán a Luftwaffe tett pontot az ügy végére. A kínaiak pedig átszivárogtak a Sohóba. Ma már csak pár utcanév – Canton, Pekin, Ming, Nankin, Mandarin Street- idézi a múltat. Limehouse teljesen kínaimentes, és nagyon elegáns környék. Üzletek se nagyon vannak, leszámítva persze az ingatlan közvetítőket, meg Gordon Ramsay gasztro pubját. Hogy mit csinálnak itt az emberek? Kocognak. De tényleg. Délelőtt 11-kor mindenki kocog. A többiek meg, gondolom, ülnek a Temzére néző nappaliban. A legpazarabb utca a Narrow Street, a György-korabeli házaival.

Itt van a Grapes is. Nagyon szűk, alig 4-5 méter széles kis csöndes ivó. Nem sok napfény jön be, nyugtató félhomály uralkodik. A hátsó szalon még kisebb, a folyóra néző verandán meg maximum öten férnek el. (Igaz, régebben ez pont a pub frontja volt, akkoriban a legtöbben még a folyón keresztül jöttek ide.). Felül pedig elegáns, és kicsit drága halétterem található.

A hely úgy hirdeti magát, hogy 1583 óta létezik. Hát nem tudom, az nagyon régen volt. Nálunk például még Balassi Bálint volt a sztár. Persze, azért nem kell mindent elhinni. A Grapes valóban nagyon öreg, de nem ennyire. 1583-ban már állt egy kocsma a helyén, de azt lebontották, a jelenlegi épület 1720 óta van meg. Így, maradva a költői példánál, maximum Csokonai ihatott volna itt, ha valami csoda folytán idekeveredik.

De térjünk vissza inkább Dickenshez, aki tényleg támasztotta itt a pultot. Könyvében The Six Jolly Fellowship Porters a kocsma neve és egy Miss Abbey Potterson nevű hölgy vezeti. (A jelenlegi főnök is nő, Barbara Haigh-nek hívják, már vagy húsz éve irányítja itt a dolgokat. A hetvenes években még pamacsfarokkal és selyemfűzőben közlekedett, nyuszilány volt a londoni Playboy Klubban. Ma már konzervatívabban öltözködik, ahogy az egy 62 éves nőhöz illik. Múltjára nem csak irgalmatlanul nagy mellei emlékeztetnek; időnként veterán nyuszi-találkozót is szervez a helyen egykori kollégáinak.)

A falon festmények a helyről, Dickens a Grapesben, meg hasonlók. Alice West Szombat este a Grapesben című munkáját 1949-ben még a Királyi Akadémián is kiállították. A könyvespolcon Dickens-kötetek, kis Dickens-mellszobor, meg rajzokon klasszikus Dickens-karakterek, mint Uriah Heep vagy Artful Dodger. Tévé, zenegép vagy játékautomata természetesen nincs, és mivel túl kicsi ahhoz, hogy beférjen egy egész iroda, így hangoskodó céges ivászatokra sem alkalmas.

A Grapes a nyugalom szigete, nincs egy hangos szó, mindenki a söre mellett meditál. Talán, ha maga Dickens lépne be, az sem keltene feltűnést.


Kövesd a Victorianát a Facebookon is!



victoriana

blogavatar

Kultúra, történelem, kocsma és popzene Londonban. Ez a Victoriana.

Facebook

Követők

puskar victoriana Fábián Titusz luckygirl

Hirdetés